A Brazil Masters94 csapatát Pellady Péter cége, a Honvéd marketing partnere, a Permiras 2007-ben hozta létre, s a 2014-es brazíliai világbajnokságot hivatott népszerűsíteni.
A brazil csapatot olyan szupersztárok alkotják, mint Aldaír, Leonardo, Rai, Dunga, Claudio Taffarel, Romario vagy Bebeto, edzőjük pedig Carlos Alberto Parreira. Közülük előbbi négy mindenképpen játszik Kispesten, de Romarióval is tárgyalások folynak, míg Bebeto egészségi állapotától tette függővé szereplését.
A hazai gárdában olyan kiválóságok lépnek majd pályára, mint Disztl Péter, Garaba Imre, Bánfi János, Détári Lajos, Illés Béla, Pisont István, Dajka László, Esterházy Márton vagy Kovács Kálmán. Az edző Supka Attila lesz, míg a találkozót - akárcsak az 1994-es vb-döntőt - Puhl Sándor vezeti.
A találkozóra mobillelátót állítanak fel a Bozsik Stadionba, így 12 ezer néző tekintheti meg az összecsapást, melyre 3940 és 9940 forint közötti összegért lehet jegyet váltani.