Az FA-kupa negyeddöntői miatt kevesebb bajnoki mérkőzést rendeznek a Premiershipben a hétvégén. A programból kiemelkedik a nagy formába lendült Liverpool és a Newcastle találkozója.
A Vörösök a West Ham United elleni, hétközi bajnoki győzelemmel ismét felléptek a negyedik helyre. A Szarkák elleni három pont a klub történetének 300. győzelmét jelentené a Premiershipben. A csapat, minden sorozatot figyelembe véve, a legutóbbi négy meccsét megnyerte.
Mascherano és Finnan a sérülése miatt nem játszhat, ott lesz ellenben a csapatban a februári teljesítménye alapján a Premiershipben a Hónap játékosa címet kiérdemelt Fernando Torres. A Liverpool 1994 áprilisa óta nem kapott ki a Newcastle-től az Anfielden rendezett bajnoki mérkőzésen, azóta a megszerezhető 39 pontból 37-et megszerzett.
A Szarkák menedzsere, Kevin Keegan, valamint első számú csatára, Michael Owen korábban a Liverpool nagymenője volt. Owen 297 mérkőzésen 158 gólt szerzett a Liverpool színeiben, minden sorozatot figyelembe véve. Szombaton a 250. mérkőzését ünnepli majd a Premiershipben, pályafutása során másodszor játszik majd az Anfield Roadon ellenfélként.
Az Arsenalt a Wigan fogadja vasárnap. A hazaiak 195 perce nem kaptak gólt, legutóbb február 9-én, a Sunderland vette be a kapujukat. Arsene Wenger azonban győzni megy a JJB Stadionba. Mint mondta: "Ahhoz, hogy angol bajnok legyél, Milánóból el kell menni Wiganbe, s ott is nyerni." Elképzelhető, hogy Robin van Persie visszatér, Theo Walcott ellenben sérült.
A kupamérkőzések közül a Manchester United és a Portsmouth csatája az első időben. A Unitedben mindenki hadra fogható. Sir Alex Ferguson elsősorban annak örült, hogy megint otthon játszhat a csapata, miután a közeljövőben sok mérkőzés vár a Vörös Ördögökre, fontos lenne a csapata számára a győzelem.
Ez az egyetlen párharc, amelyben két élvonalbeli csapat találkozik. A Portsmouth-t tavaly is a Man United verte ki az FA-kupából, de akkor a negyedik fordulóban. A Pompey fél évszázada nem tudott mérkőzést nyerni az Old Traffordon. Igaz, 74 éve egyszer már kiütötte a Manchester Unitedet az FA-kupából.
Ferenczi István csapata, a Barnsleyt fogadja. A csodában reménykedő Simon Davey szerint nem lehet nehezebb dolga a csapatnak, mint volt a Liverpool ellen az Anfield Roadon - de a Chelsea az esélyes, meggazdagodna az, aki a Barnsleyra fogad, s nyer. A Chelsea 33 hellyel áll ellenfele előtt a bajnokságban.
Gera Zoltán csapata, a WBA a harmadik vonalban szereplő Bristol Rovers ellenfele lesz, idegenben. Huszonhat esztendő után kerülhet a West Brom ismét az FA-kupa elődöntőjébe. A bajnoki rendszerben a birminghami csapat 34 hellyel áll jobban, mint a Bristol.
Anglia, 29. forduló
Szombat
Liverpool (4)-Manchester United (15)
Blackburn (7)-Fulham (19)
Reading (18)-Manchester City (8)
Vasárnap
Sunderland (12)-Everton (5)
Tottenham (11)-West Ham United (10)
Wigan (16)-Arsenal (1)
Szerda
Aston Villa (6)-Middlesbrough (14)
Portsmouth (9)-Birmingham (13)
Chelsea (3)-Derby (20)
Március 19. (szerda)
Manchester United (2)-Bolton (17)
FA-kupa, 6. forduló
(Negyeddöntő)
Szombat
Manchester United-Portsmouth
Barnsley-Chelsea
Vasárnap
Bristol Rovers-West Bromwich Albion
Middlesbrough-CardiffSpanyolországban szombaton a Real Madridra, vasárnap a Barcelonára vetül majd a legnagyobb figyelem. Bernd Schuster együttese - a hétközi BL-kudarc után - az Espanyolt fogadja.
Bár a spanyol sajtóban megjelentek különböző híresztelések arról, hogy a német edzőben megingott Ramón Calderón bizalma, s az elnök inkább José Mourinhót szeretné a kispadon látni, Schuster magabiztos, s azt állítja, nincs gond, kölcsönösen tisztelik egymást az elnökkel.
Az edző Cannavaróra számíthat, ám Ruud van Nistelrooyra továbbra sem. Raúl és Robinho lesz a két csatár, így a bal oldalra bekerülhet Drenthe. A Madrid a legutóbbi két idényben, hazai pályán, egyaránt négy gólt lőtt az Espanyolnak, igaz, tavaly hármat kapott is. Schuster most is támadni akar, Diarra helyett Júlio Baptistát küldi a pályára.
A Barcelonára sem vár könnyű mérkőzés, ellenfele a harmadik helyen álló Villarreal lesz. Lionel Messi, sérülése miatt, természetesen nem játszhat. Nem játszik Rafa Márquez sem, Yaya Touré játéka kétséges.
A Barcelona egyébként már a jövő szezonra is gondol: a spanyol lapok szerint a klub megállapodott a dán Poulsennel, hogy a középpályás a nyáron a Sevillától átszerződik a katalánokhoz.
A Villarreal a legutóbbi hat mérkőzésén mindössze egy vereséget szenvedett, igaz, amiatt az orosz bajnok Zenit ellen kiesett az UEFA-kupából. A legutóbbi két idegenbeli bajnokiját a Murcia és a Bilbao ellen, megnyerte.
Spanyolország, 27. forduló
Szombat
Real Madrid (1)-Espanyol (5)
Zaragoza (17)-Atlético Madrid (4)
Vasárnap
Racing (6)-Betis (11)
Sevilla (7)-Levante (20)
Osasuna (14)-Almería (8)
Murcia (19)-Getafe (10)
Mallorca (12)-Recreativo (18)
Athletic Bilbao (15)-Valladolid (13)
Valencia (9)-Deportivo (16)
Barcelona (2)-Villarreal (3)Az olasz bajnokság éllovasa, az Inter ünnepi mérkőzést játszik ma: a klubot száz éve, 1908. március 9-én alapították. Roberto Mancini - akiről azt mondta az elnöke, Massimo Moratti, hogy sohasem fogja elküldeni a csapat éléről - nagyon büszkének mondta magát, ő vezetheti a fekete-kékeket az ünnepi mérkőzésen.
Ám azt is hozzátette: nem csak ünnepelni, hanem nyerni is kell a Reggina ellen. Az Inter az utóbbi hetekben, korábbi önmagához képest, túl sok pontot hullajtott el (utóbbi három bajnoki meccsén csak kettőt szerzett!), s a Roma így megközelítette. Mancini csapatára kedden nagyon nehéz BL-mérkőzés vár, de olyan sok a sérült, hogy az edző nem nagyon pihentetheti a kulcsembereit.
Az edző szerint Ibrahimovic még nincs teljesen rendben, de játszani fog, miként Cambiasso és Sztankovics is. Mancini úgy látja, ha még mindig 11 pont lenne az előnyük a bajnokságban, másképpen viszonyulna a mérkőzéshez, de most nem kockáztathat.
A múlt mindenesetre az Inter mellett szól: a mostani idényben már háromszor találkozott a két csapat (kétszer a kupában, ott az Inter 7-1-gyel jutott tovább), s mindannyiszor a bajnokcsapat nyert. A Reggina a legutóbbi 17 bajnoki mérkőzésükből csak egyet tudott megnyerni, azt is még 2000-ben, hazai pályán.
Ha gödörben is van az Inter, még mindig könnyebb feladat vár rá, mint a Romára. A Farkasok ugyanis, a Real Madrid szerdai legyőzése után ismét idegenben lépnek pályára, mégpedig az Inter veretlenségét megszakító Napoli vendégeként.
A 137. Nap derbijén (Derby del Sole) a Napoli a legjobbnak vélt tizenegyével kezdhet, ami azt (is) jelenti, hogy Hamsik, Zalayeta és Lavezzi is játszik. A Romából ellenben hiányozni fog Mexés, Cicinho és De Rossi is.
A két csapat ősszel 4-4-re végzett Rómában, de az utóbbi öt fordulóban játszott tíz mérkőzésükből csak egy végződött döntetlenre. A Napoli a legutóbbi három hazai mérkőzésén három büntetőt hagyott ki.
A Milan számára kedd estétől "új élet" kezdődött: a Bajnokok Ligájából való kiesés után a csapat immár csak a bajnoki negyedik hely megszerzésére koncentrál. A piros-feketék vasárnap az Empolinál vendégeskednek. Az előző szezonban 0-0-ra végeztek ott, ősszel a San Siróban kikaptak a toszkániai csapattól.
A Milanból várhatóan hiányozni fog Clarence Seedorf, Cafu, Alessandro Nesta, Serginho, Ronaldo és az eltiltott Gennaro Gattuso. Carlo Ancelotti csapata a legutóbbi öt bajnokijából négyen döntetlent játszott.
Olaszország, 27. forduló
Szombat
Inter (1)-Reggina (19)
Palermo (9)-Udinese (6)
Vasárnap
Napoli (11)-AS Roma (2)
Siena (14)-Fiorentina (4)
Empoli (17)-Milan (5)
Parma (16)-Sampdoria (7)
Torino (13)-Atalanta (10)
Lazio (12)-Livorno (15)
Catania (18)-Cagliari (20)
Genoa (8)-Juventus (3)
4
A német bajnokságban a sérült Dárdai Pál nélkül játszó Hertha péntek este döntetlent játszott a Dortmunddal. A forduló további mérkőzései közül a Bayern-Karlsruhe meccs emelkedik ki.
A Bayern csütörtökön 5-0-ra megverte Brüsszelben Juhász Roland csapatát, az Anderlechtet, UEFA-kupa-mérkőzésen. Vélhetnénk, fáradtak lesznek Ottmar Hitzfeld játékosai - de az edző legalább öt-hat helyen meg fogja változatni az összeállítást.
Az edző a rotálás nagy barátja, már-már "benítezi méretekben" cserélgeti a játékosait. 2008 eddigi hivatalos mérkőzésein átlagosan 3,6 játékossal változtatta meg az előző kezdőcsapatot, s az UEFA-kupa-mérkőzéssel bezárólag még egyet sem veszített el.
A KSC-be visszatér a sárga lapjai miatt kapott eltiltását letöltött Hajnal Tamás. A kilencvenes évek közepén a Karlsruhe kétszer is nyerni tudott az Olimpiai Stadionban, de most nincs nagy esélye a három pont megszerzésére.
Németország, 23. forduló
Péntek
Dortmund-Hertha 1-1
Szombat
Bayern München (1)-Karlsruhe (5)
Stuttgart (9)-Werder (2)
Bielefeld (15)-Schalke (6)
Frankfurt (7)-Bochum (12)
Wolfsburg (10)-Cottbus (17)
Duisburg (18)-Rostock (14)
Vasárnap
Nürnberg (16)-Hamburg (3)
Leverkusen (4)-Hannover (8)