Arsene Wenger több kollégáját is felhívta már a Premier League-ben, ajánlva nekik a 18 éves labdarúgót.
A francia tréner csak olyan csapatnak adná kölcsön a sztárpalántát, ahol állandó lehetőséget kap, és nem szélsőként, hanem a pálya közepén szerepeltetnék.
Az Arsenal menedzsere azt követően döntött a kölcsönadás mellett, hogy Walcott kezdőként sem tudott megfelelő teljesítményt nyújtani a Tottenham elleni Ligakupa elődöntőben.
A korosztálya egyik legtehetségesebbjének tartott Walcott 2006 januárjában, 16 évesen igazolt az Ágyúsokhoz 12 millió fontért a Southamptontól.
A játékos a magyarok ellen debütált a válogatottban 2006 májusában, és bekerült a világbajnoki keretbe is, de akkor még nem kapott lehetőséget.
Theo Walcott először az Ágyúsok tartalékcsapatához került, majd idővel egyre többször számított rá Arsene Wenger, de a tehetsége alapján várt áttörés egyelőre még nem történt meg.