A 22 éves francia teniszező a melbourne-i viadal előtt a 38. helyen állt a világranglistán, így nem kiemeltként menetelt a döntőig az elmúlt másfél hétben, és győzött le jóval esélyesebbnek tartott ellenfeleket. Erre a bravúrra legutóbb 2006-ban a ciprusi Markosz Bagdatisz volt képes, igaz, a döntőben kikapott a svájci Roger Federertől.
Négy kiemeltet búcsúztatott
A hasonlóság miatt a tenisz Muhammad Alijának tartott Tsonga az első fordulóban rögtön a kilencedik helyen kiemelt brit Andy Murray ellen kezdett, és négy szettben nyert.
Az amerikai Sam Warburg és a spanyol Guillermo Garcia-Lopez viszonylag sima legyőzésével már a nyolcaddöntőben találta magát. Ott barátja és honfitársa, egyben korábbi párostársa, a nyolcadikként rangsorolt Richard Gasquet várt rá, és Tsonga ismét magabiztosan játszva diadalmaskodott. A nyolc között a 14. kiemelt orosz Mihail Juzsnij sem tudta megállítani a franciát.
Tsonga a csütörtöki elődöntőben ismételten káprázatos teljesítményt nyújtott, és esélyt sem hagyott a második helyen kiemelt, már sok nagy csatát megélt Rafael Nadalnak.
A fiatal franciának két óra sem kellett a 6:2, 6:3, 6:2 arányú győzelemhez. A sikert nagy részt hihetetlenül erős és pontos adogatásainak, valamint röptéinek köszönheti. Nadal két ászával szemben a francia sportsajtóban csak TGV-nek hívott Tsonga 17 védhetetlen adogatást mutatott be.
Utóbb a háromszoros Roland Garros-győztes spanyol klasszis is elismerte, esélye sem volt az elképesztően játszó Tsonga ellen, míg a francia teniszező azt mondta: egyszerűen semmi sem állíthatta meg.
Juniorként már a csúcsra ért
Ifjúsági és junior pályafutása alapján már korántsem ekkora meglepetés a francia játékos remeklése.
Tsonga kongói apa és francia anya gyermekeként született Le Mans-ban. Teniszütőt először apja adott a kezébe, majd a tehetséges gyermekkel több neves edző is foglalkozott. 15 évesen francia ifjúsági bajnok lett.
A francia sportoló 2003-ban megnyerte a US Opent a fiatalok között, éppen a ciprusi Markosz Bagdatiszt legyőzve. Ezen kívül háromszor játszott elődöntőt Grand Slam-versenyen a juniorok között.
2004 júniusában aratta első tornagyőzelmét egy kisebb spanyolországi viadalon, majd még ebben az évben két további versenyt nyert meg. Egy évvel később indult először Grand Slam-viadalon, a párizsi Roland Garroson, de az első körben búcsúzott.
A viadalokon folyamatosan gyűjtögette az értékes világranglista pontokat, így 2007. januárjában már a 212. helyre jött fel. A tavalyi esztendő eredményes volt, mert öt kisebb tornagyőzelem mellett Wimbledonban a negyedik, míg a US Openen a harmadik fordulóig jutott.
Francia győztes lehet 80 év után
Az igazi áttörést azonban a mostani melbourne-i viadal hozta meg. Tsonga a harmadik francia, aki bejutott az ausztrál verseny döntőjébe, de nyerni csak Jean Borotra tudott 1928-ban.
Ha Tsonga meg akarja ismételni a legendás előd teljesítményét, a fináléban a svájci világelső Roger Federer, vagy a harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovics ellen kell nyernie.
Szerző: Kaposi Dávid