Mivel sem a magyar, sem pedig a korábban egyeduralkodó svédek sem jutottak még olimpiai selejtezőt érő pozícióba, ezért mindkét csapat számára óriási téttel bírt a mérkőzés.
Ilyés duplájának és Fazekas védéseinek köszönhetően 4-1-es rohammal indítottak a magyarok, aztán lassan magukhoz tértek a skandinávok, és egyenlítettek. A Skaliczky-csapatból Iváncsik Tamás és Gergő, a túloldalon pedig Ahlm és Andersson lőtte a gólokat. A támadások ötletesek és gyorsak voltak, így sikerült 12-9-re ellépni.
Gál kiállítása alatt Fazekas két ziccert fogott, és a svédek nem tudtak felzárkózni, így a 26. percben, 15-12-nél időt kértek. A szünet előtti szakaszban a svédek felpörgették az iramot, ám a magyar kapus ismét több lövést hatástalanított.
A fordulás után Doder révén szoros lett a csata (17-16), az egyenlítés a 39. percben jött össze (20-20). A beállós Ahlm szenzációsan játszott, mindig üresen volt, és ha labdát kapott nem hibázott. A 41. percben fordított a skandináv alakulat, majd 20-22-nél Skaliczky László időt kért.
A magyarok sorozatban hét gólt kaptak, és hét percig nem találtak be. A kritikus szakasz után Fazekast Puljezevics váltotta, míg Iváncsik Gergő triplázott - igaz, kihagyott egy büntetőt is. A rivális őrizte sovány előnyét, majd a kezdősor visszatért pihenőjéből a végjátékra.
Mocsai hétméteresével az 56. percben 26-26 lett. A kapusok brillíroztak, majd Zubai talált be(27-26). A svédek az utolsó támadásukon a kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a pályára, és így Lennartsson 6 másodperccel a vége előtt egyenlített.
A magyaroknak szerdán nyerni kell a pont nélküli izlandiak ellen, hogy komoly esélyük legyen az olimpiai selejtezős hely kiharcolására.