Se Messi, se Ronaldinho nem játszhat a Barcelonában

Infostart
2008. január 5. 10:25
A sevillai városi rangadó, a Villarreal barcelonai fellépése, és természetesen a két nagy, a Real Madrid hazai, illetve Barca idegenbeli találkozója áll a spanyol bajnokság 18. fordulójának középpontjában.

A hazai pályán, akár bajnoki, akár kupamérkőzésen, még pontot sem veszítő Real Madrid a Zaragoza együttesét fogadja. Bernd Schuster együttese a hét közepén csak nagy nehezen, Guti a 90. percben szerzett góljával jutott tovább a Király-kupában az Alicante ellen - de az akkori vergődésből nem érdemes különösebb következtetéseket levonni.

Az akkori összeállításra (Dudek; Míchel Salgado, Sergio Ramos, Heinze, Marcelo, majd Miguel Torres; Gago, Guti, Balboa; Robben, Higuaín, Soldado, majd Saviola) csak nyomokban emlékeztet majd a Zaragoza elleni tizenegy.

A nagy kérdés a remek formába lendült Pepe szereplése: az influenzás hátvéd ráadásul izomsérüléssel is kínlódik, kevés az esély a játékára. Miután Metzelder sem egészséges, minden bizonnyal Gabriel Heinze lesz Cannavaro mellett a másik középső védő.

Rengeteg szó esik a napokban Sergio Ramosról, a csapat immár első számú hátvédjéről, aki kevesli madridi fizetését. Az AC Milan szívesen szerződtetné, megadva a kért összeget, ám a Madrid nem adja. Pedja Mijatovics szerint az AC Milannak ki kell fizetnie a 180 millió eurós kivásárlási árat, ha vinni akarja Ramost. Annyiért nem akarja...

A Barcelona a Mallorcánál vendégeskedik, nem a legjobb előjelekkel. Messi három héten belül semmiképpen nem játszhat, és nem lesz a csapatban az ugyancsak sérült (vagy annak mondott) Ronaldinho sem. A meccs főszereplője Samuel Eto'o lehet, aki éppen a Mallorcától szerződött a Barcelonához, és még mindig nagyon népszerű a szigeten.

Az Espanyol a Villarrealt fogadja, Barcelonában. A katalánok nagyon nehéz kupamérkőzést játszottak a hét közben, csak hosszabbításban jutottak túl a Deportivón.

A győztes gólt a 104. percben lőtte Tamudo. Valverde edző azonban nem engedte ünnepelni a játékosait, szerinte a Villarreal elleni, tekintettel a két csapat hasonló bajnoki helyezésére, az idény egyik legfontosabb mérkőzése lesz.

Óriási érdeklődés kíséri a leghevesebb indulatokat gerjesztő spanyol városi derbit, a Betis és a Sevilla andalúziai találkozóját. Rafael Sobis, a zöld-fehérek brazil csatára szerint egy ilyen presztízscsatának soha nincs esélyese, bármi megtörténhet.

Az előző idényben óriási meccset vívott egymással a két csapat a Sánchez Pizjuan stadionban. Sobis két gólja ellenére is a Sevilla nyert, 3-2-re.