Rendkívüli gyűlést hívtak össze a Dakar-rali szervezői, ide minden versenyzőt elvárnak. Itt jelenthetik be hivatalosan, hogy mi lesz a versennyel - mondta korábban Szalay Balázs, aki már akkor érzékeltette, hogy elmaradhat a viadal.
A Szalay Dakar Team vezetője szerint a mezőny tagjai nem félnek attól, hogy Mauritániában kell versenyezniük.
A pilóta úgy véli: politikai ügy áll a háttérben, a francia és a mauritán kormány nem tudott megegyezésre jutni. Ezt mondják a szervezők is.
A lebonyolítás azután került veszélybe, hogy december 27-én terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban, három nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, egyet pedig súlyosan megsebesítettek.
Ezt követően Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója tárgyalt a mauritániai tisztviselőkkel és a francia nagykövetség illetékeseivel, majd közölték, hogy biztonságosak lesznek az érintett szakaszok.
Csütörtökön azonban a francia kormány azt javasolta a Dakar-rali részvevőinek és szervezőinek, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel kerüljék el Mauritániát.
Hanganyag: Farkas Dávid