A megadott határidőre két pályázó, egy lengyel és egy brit cég fizette be a 400 millió forintos ajánlattételi biztosítékot a Ferencváros által használt terület értékesítésére kiírt tenderben.
A klub számára legkedvezőbb verzióról az FTC elnöke azt mondta: bízik benne, hogy a bánatpénzt befizető két cég érvényes pályázatot ad be - a határidő december 17. -, ebben az esetben a Központi Vagyoni Igazgatóság (KVI) még idén kihirdetheti a győztest.
Így a bankgarancia és az egyéb részletek biztosítása után már februárban be lehetne fejezni a Ferencváros anyagi konszolidációját - tette hozzá Rieb György.
A klubvezető szerint elképzelhető azonban, hogy ezúttal sem sikerül privatizálni az általuk használt hat plusz két hektáros területet.
Erre a klub elnöksége felkészült, van négy-öt olyan jelentkező, aki megvásárolná a Ferencváros Zrt.-t, nagyságrendileg olyan összegért, amely elég lenne a Zrt. konszolidálására, és az FTC tartozása is jelentősen csökkenne - vázolta az alternatív elképzelést Rieb György.
Az FTC elnöke úgy fogalmazott: az elmúlt hét év vesszőfutás volt a klub számára, amely adósságspirálba került; a körülbelül 1,8 milliárd forintos tartozás 90-95 százaléka a futballból ered.
Hanganyag: Szûcs Péter