A mérkőzés előtt a Miami Dolphins játékosa, Channing Crowder elismerte: korábban fogalma sem volt arról, hol van London, és hogy ott is angolul beszélnek.
Az NFL-sztár hozzátette: eddig Londonról csak játékostársa, a Washington Redskins-ben szereplő London Fletcher kapcsán hallott, de mivel ő fekete bőrű, biztos benne, hogy csak véletlen egybeesésről van szó.
Egy problémával most már kevesebb, a játékos legfeljebb azt sajnálhatja, hogy csapata 13-10-re kikapott a New York Giants ellen.
Népszerűsítő túra
Az NFL vezetői mindent megtettek a siker érdekében, még a pomponlányokat is magukkal hozták a Wembley-be a tengerentúlról. Az újdonság varázsa hatott, a helyszínen 81 ezren nézték meg a meccset, több ezren pedig a stadion közelében felállított kivetítőn.
Megfigyelők szerint egyébként a bajnoki mérkőzés londoni kihelyezésének egyik oka, hogy az NFL irányítói megirigyelték az angol labdarúgás, a Premier League hatalmas külföldi népszerűségét, ázsiai térhódítását, és szintén a terjeszkedésben látják a további üzleti sikerek zálogát.
Ugyan az amerikai futball egyáltalán nem panaszkodhat a bevételekre - évi mintegy 2 milliárd dollárt osztanak szét a 32 klub között -, ám annak legnagyobb része az Egyesült Államokból származik.
Bár a kezdet kifejezetten biztatóan alakult, még rengeteg touch down-t kell elérni brit földön, míg az amerikai futball meghonosodhat a szigetországban.