Várhidi Péter szövetségi kapitány szombat délelőtt úgy döntött, Hajnal Tamást Filkor Attilával, Vanczák Vilmost Balogh Bélával pótolja. A két eltiltott "helyettese" közül utóbbi először kapott helyet Angliába szerződése óta.
A vártnál kevesebben mentek ki a Megyeri útra: paradoxonként az utóbbi időben a válogatott iránt növekvő rokonszenvet jelzi, hogy a hétezer néző már a vártnál kevesebbnek számított.
Az első helyzet Feczesin Róbert előtt adódott, akinek közeli csúsztatását Justin Haber, a máltai kapus jó kivetődéssel védte. A magyar válogatott a félidő első felében elsősorban a jobb oldalon vezetett támadásokkal veszélyeztetett. A Feczesin mögött játszó Gera Zoltánt nem számítva Filkor volt a legveszélyesebb ember.
A máltaiak kifejezetten agresszívan, de nem durván futballoztak, megnehezítve ezzel a hazai játékosok dolgát. Elsősorban az egyéni villanásokkal, a látványos technikai megoldásokkal lehetett őket zavarba hozni.
Ilyen volt az első negyed óra végén Gera mozdulata: a Vaskó által lefejelt labdát szenzációs mozdulattal, ollózva lőtte kapura, a labda a kapufáról pattant az alapvonalon túlra. Ugyancsak Gera volt a főszereplője a másik nagy magyar helyzetnek: Filkor a balszélső helyéről lőtt szabadrúgásánál a védőket megelőzve alig lőtt a kapu fölé.
A 35. percben vezetést szerzett a magyar válogatott: egy jobb oldali szöglet után Dzsudzsák Balázs balról egyből visszaemelte a labdát. Feczesin mindenkit megelőzve négy méterről a kapuba csúsztatott. 1-0
A félidő hátralévő részében a máltaiak is felbátorodtak, legígéretesebb kísérletüknél Fülöp remek ütemű kifutással, lábbal tisztázott Ivan Woods elől.
A fordulás utáni negyedórában játszott a legjobban a mérkőzés folyamán a magyar csapat. A fiatal játékosok lendületesen futballoztak, egymás után alakították ki a helyzeteket. Sajnos, Justin Haber, a görög második vonalban szereplő máltai kapus kitűnően védett.
Filkor Attila és Tőzsér Dániel szólójánál, majd Juhász Roland fejesénél és Gera Zoltán lövésénél is szépen hárított. Gera szerzett egy lesgólt is - a játékvezető jól döntött, hogy a máltaiak javára szabadrúgást ítélt.
A 65. perctől kezdve kicsit leült a játék, de a máltaiak, elsősorban azért, mert Juhász és Vaskó Tamás kitűnően semlegesítette a veszélyesnek tartott Mifsudot és Schembrit. Ebben a periódusban sem fenyegetett az egyenlítés veszélye, de a második gól nyugtatta meg végleg a válogatottat.
A 76. percben a nigériai származású máltai cserejátékos, saját kapujától 23 méterre arcba könyökölte a nem sokkal korábban beállt Buzsáky Ákost. A szabadrúgásból Tőzsér Dániel védhetetlenül csavarta a labdát a kapuba, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba. 2-0
A második gól eldöntötte a mérkőzést, felszabadultan futballoztak a magyar játékosokat. Még az utolsó percekre is maradt helyzet: a találkozó záró pillanataiban Buzsáky Ákos lépett ki egyedül, Haber azonban levette a labdát a lábáról.