Tavaly Talmácsi csak a kilencedik lett a 125 köbcentisek versenyében, de az elmúlt hetekben megszokhattuk már, hogy nem érdemes tavalyi, vagy éppen még korábbi önmagához hasonlítgatni.
Sokkal jobb a motorja, s sokkal jobban megy ő maga is. Egyébként nagy ellenfelének (lassan nyugodtan leírható: egyetlen ellenfelének), s egyben csapattársának, Héctor Faubelnek sem hozott sokkal több örömöt a 2006-os, ausztráliai verseny, sőt... Mindössze tizenharmadik lett!
Egy évvel korábban, amikor Talma versenyben volt még a világbajnoki címért is, a harmadik helyről rajtolt a versenyen, aztán hetedik lett, kisebb műszaki problémái miatt.
Most, három futammal a zárás előtt (az ausztráliai verseny után egy héttel a Maláj Nagydíj, majd további két hét múlva a Valenciai Nagydíj következik) Talmácsi Gábor kilenc ponttal előzi meg csapattársát, Héctor Faubelt.
Immár a kettejük harca áll a fókuszban, noha matematikailag még a japán Kojama is világbajnok lehet, ehhez talán számára egy csoda nem is lenne elég.
"Ezen a három nagydíjon dől majd el a világbajnoki cím sorsa, tehát hallatlanul izgalmas viadalok várnak ránk" - mondta még a Japán Nagydíj után Talmácsi.
"Szinte el sem tudom hinni, hogy az első helyért, a világbajnoki címért küzdhetek. Még a legrosszabb esetben is csak a második helyen végezhetek, a többi ellenfél messze van tőlünk."
Az időeltolódás miatt magyar idő szerint meglehetősen korán ül majd motorja nyergébe mindhárom nap a magyar versenyző.
Pénteken hajnali egy órakor kezdődik a szabadedzés, majd öt óra öt perckor az időmérő. Szombaton percre pontosan ugyenez a menetrend, majd vasárnap hajnali egykor zárul a húszperces bemelegítés, majd 4 órakor kezdődik a verseny. A világbajnokság 15. futama.
A futam színhelye Ausztrália, a kontinensi ország második legnépesebb állama, Victoria egyik kedvelt turistacentruma, Phillip Island. A sziget - amely közelebb van ugyan Melbourne-hoz, nevét mégis Sydney alapítójáról, az egykori kormányzóról, Arthur Phillipről kapta - kedvelt célpontja a turistáknak.
Évente körülbelül három és fél millióan látogatják. Jelentős részük a mini pingvinek, vagy éppen a fókák miatt, de több ezren kíváncsiak a motorversenyekre is.
A többször felújítás után immár ismét az ország első számú versenypályája a Phillip Island-i - visszavéve e titulust a Sydneyhez közeli Eastern Creektől.