Bár a mai napig megoldatlan a rejtély, az összeesküvés-elméletek hívei határozottan állítják, hogy az 1970-es, mexikói világbajnokságot megelőzően kirobbant "karkötő-botrány" egy, az akkor világbajnoki címvédő angol válogatott elleni latin-amerikai összeesküvés része volt.
Az ügyben érintett eladó, Clara Padilla később visszavonta vallomását, mi több, egy 2002-es, az angol futballról szóló BBC-dokumentumműsorban a játékos első felesége tovább fokozta a rejtélyt.
"Bobby elmondta nekem, ki lopta el az ékszert. A bűnösön kívül én vagyok az egyetlen élő ember, aki tudja az igazat" - titokzatoskodott az asszony.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Bobby Moore hivatalos életrajzírója szerint az asszony csak rosszízű tréfát űzött.
Elmélet: A 2002-es Libertadores Kupa döntője bunda volt
Már megint a régi jó brazil-argentin gyűlölködés... A brazil Sao Caetano vezetői már a finálé előtt hangoztatták, hogy ellenfelük, a paraguayi Olimpia külső segítséggel jutott el a döntőig.
Az Olimpia az elődöntőben a szintén brazil Gremio ellen lépett pályára és kétségtelenül furcsa körülmények között jutott tovább. A 11-es párbaj során az argentin (...) bíró ugyanis újrarúgatta a paraguayiak egyik kihagyott büntetőjét, mondván, a brazil kapus rúgás előtt elmozdult. Ki nem találnák, milyen nemzetiségű volt az Olimpia edzője: igen, argentin.
Ha ez mind nem lenne elég, a paraguayi klub abban az évben ünnepelte fennállása századik évfordulóját. A döntőben 0-0-s állásnál egy pénzdarabbal fejbe dobták az Olimpia kapusát, és (az egyébként Paraguayban székelő, paraguayi vezette) Dél-amerikai Labdarúgó Konföderáció, amely a sorozatot szervezte, a mérkőzést 2-0-val az Olimpiának adta.
Úgy tűnik, Brazíliában csak a vesztes együttes, a Sao Caetano játékosai nem hittek az összeesküvés-elméletben, akik szerint vereségük egy önbeteljesítő jóslat eredménye.
A 2002-es vébé selejtezőinek utolsó fordulója előtt úgy tűnt, Irán biztosan részt vesz a tornán, hiszen a meglehetősen közepes Bahreint kellett volna legyőzniük a kijutáshoz.
A fásultan játszó irániak azonban gyakorlatilag kapura sem lőttek, és általános megdöbbenést okozva 1-0-ra kikaptak. A rájátszást azonban még így is elérték, ahol Írországgal találkoztak, ám 1-2-es összesítéssel kiestek.
Ebben még semmi szégyenteljes nem lenne, ám két nappal a mérkőzés után egyes újságcikkek arra utaltak, hogy az iráni együttes kormányutasításra játszott gyengén Bahrein ellen.
Az ok prózai: az ország keményvonalas iszlámista vezetése attól tartott, hogy a kijutás esetén megismétlődhetnek a négy évvel korábbi események, amikor az Egyesült Államok világbajnoki legyőzése vad utcai ünneplésbe csapott át.
Az elméletet mindenesetre jelentősen gyengíti, hogy az USA elleni győzelmet az iráni vezetés hosszan és alaposan kihasználta saját propagandacéljaira.
Elmélet: A 60-as és 70-es években a Leeds United menedzsere, Don Revie játékosokat és menedzsereket vesztegetett meg
Jókora botrány tört ki 1977-ben, amikor a Daily Mirror című brit bulvárlap állítólagos bizonyítékokkal alátámasztva azt írta, hogy a válogatott éppen távozott szövetségi kapitánya klubedzősége idején az 1972-es bajnoki címről döntő Leeds - Wolverhampton mérkőzés előtt megpróbálta lefizetni az ellenfél egyik játékosát.
A Sunderland menedzsere, Bob Stokoe arról számolt be, hogy még 1963-ban Don Revie 500 fontot (akkori időben elég szép summát) ajánlott neki, hogy Stokoe csapata, a Bury "könnyedén vegye" a másodosztályban bent maradásról döntő mérkőzést.
Más kérdés, hogy a Sunday Times hamarosan kétségeinek adott hangot a vádak valódiságát illetően, feltéve azt a kérdést is, hogy az akkor heti 38 fontot kereső Don Revie miként ajánlhatott ekkora összeget edzőtársának.
Don Revie ellen szól viszont egy 1966-os világbajnok, a néhai Alan Ball önéletírása, melyben az akkor a Blackpoolban játszó csillag elmondja: közvetlenül a hazai pályán megnyert vébé után egy 50 fontosokkal teli borítékot kapott "a Leeds egyik képviselőjétől".
Alan Ball visszautasította a Leeds szerződéi ajánlatát és inkább az Evertont választotta. A közeljövőben alighanem újabb feltételezések látnak majd napvilágot Don Revie múltjával kapcsolatban, hiszen a hatvanas-hetvenes évek sztárjai közül többen is dolgoznak memoárjaikon.
Elmélet: A maffia fizette Diego Maradona nápolyi leigazolását
Minden kétséget kizáróan az 1984-es év legnagyobb átigazolási szenzációja Diego Maradona nápolyi átigazolása volt. Az argentin világsztár akkor elképesztően magas, 13 millió fontos összegért hagyta ott a Barcelonát egy olyan csapat kedvéért, amely még olasz bajnokságot sem nyert az érkezéséig (más kérdés, hogy vele később kettőt is, 1987-ben és 1990-ben).
Már Maradona megérkezése pillanatában lábra kaptak a híresztelések, melyek szerint az átigazolási díjat a Camorra (a nápolyi maffia) fizette ki, hogy így is növelje kereskedelmi befolyását a városban.
Maradona városba érkezésétől kezdve viszont már homályosabb a kép, az biztosnak tűnik, hogy szoros kapcsolatot ápolt az egyik leghatalmasabb klán, a Guiliano tagjaival, akik egyebek mellett kokainnal is ellátták.
Amikor a Napoli története során először, 1987-ben bajnok lett, a Guilianók szervezték meg az utcai ünneplések többségét, borral és étellel tömve a szurkolókat. A többi csapat szurkolói (és játékosai) ugyanakkor úgy vélték, ennél többet is tettek.
"Miért van az, hogy a Napolinak ellentmondásos büntetőket megítélő bírók nem sokkal később lecserélik a Fiatukat Mercedesre?" - érdeklődött például egy (bölcsen) neve elhallgatását kérő labdarúgó a Gazzetta Dello Sport egyik 1987-es számában.
Egy Milan-drukker statisztikus pedig kiszámolta, hogy csak az 1986-87-es szezonban tíz egyértelmű büntetőt nem adtak meg a Napoli ellenfeleinek.
A második részt csütörtök reggel olvashatják.
Szerző: Csák Gyula