Szávay Ágnes pályafutása legnagyobb sikerét aratta a Pekingben rendezett, 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. Az alig 19 éves magyar játékos a kínai verseny rendkívül izgalmas döntőjében három szettben, 6:7, 7:5, 6:2-re győzött a második helyen kiemelt, a világranglistán harmadik szerb Jelena Jankovics ellen.
Szávay Ágnes korábban még soha nem tudott győzni második kategóriás WTA-viadalon. Sikerével minden bizonnyal bejut a legjobb 20 közé a világranglistán.
Az első szettben Jankovics már 3:1-re is vezetett, de Szávay egyenlíteni tudott, majd a rövidítésben három játszmalabdája is volt. Ezeket a szerb játékos hárította, és 7:6-tal előnyt szerzett, majd a második felvonásban 5:1-re elhúzott.
Szávay Ágnes ezután sorozatban kilenc (!) gémet nyert, így a második szett az övé lett (7:5), a harmadikban pedig 3:0-ra vezetett.
Az összeomló Jankovics ezután összesen két játékot hozott, de nem tudta megakadályozni Szávayt a hatalmas siker elérésében.