A hét közben mindkét csapat játszott Bajnokok Ligája-mérkőzést, s mindkettőjén a hazai csapat nyert 3-0-ra. Ám mivel a katalánok otthon játszottak, az andalúzok Londonban, az Arsenal ellen, elképzelhető, melyik tábor emlékezik szívesebben a találkozójára.
A Baca a Lyont verte meg, s ezzel továbbra is százszázalékos a tétmérkőzéseket tekintve, a mostani idényben, a Nou Campban. Még sincs minden rendben a csapat házatáján 0 a leghíresebb játékos, a brazil Ronaldinho meglehetősen sok kritikát kap mostanában. A Lyon ellen nem játszott ugyan rosszul, de nem is tündökölt. Sorozatban ez volt a harmadik klubmérkőzése, amelyen Frank Rijkaard lecserélte.
Az edző szerint nincs Ronaldinho-kérdés, de mindig azt a játékost cseréli le, s azt is fogja a jövőben, aki szerinte az adott pillanatban a legkevesebbet tudja segíteni a csapatnak. Megjegyzendő, Ronaldinho fáradtságának oka lehet a válogatottbeli túra. Szeptember közepén az Egyesült Államokban játszott két mérkőzést a brazilokkal.
Társai egyébként teljes mellszélességgel kiállnak mellette. Lionel Messi azt mondta: "Fel nem foghatom, miért fütyülték ki szerdán. A világ legjobb játékosa, aki kulcsember a Barcelonában."
Thierry Henry ugyan elismerte, hogy szerinte sem futballozott Ronaldinho csúcsformában a Barcelona legutóbbi idegenbeli mérkőzésein, de ettől még "hihetetlenül jó játékos". A spanyol sajtó már nem ilyen jó szándékú.
Az El Mundo szerint Ronaldinho többé nem érinthetetlen, a La Vanguardia szerint a játékos csak kínlódik a pályán. Utóbbi megemlíti, hogy életmódja miatt is "fizetnie" kell: a legutóbbi bajnoki fordulóban játszott, pamplonai 0-0 előtt 24 órával Ronaldinhót Barcelona egyik leghíresebb éjszakai klubjában látták.
A konzervatív ABC csak annyit tett hozzá az ügyhöz: "Senki sem érti Ronaldinho formahanyatlását".
A szombat este tíz órakor kezdődő mérkőzésen várhatóan az alábbi összeállításban játszanak majd a csapatok.
Barcelona: Victor Valdes - Zambrotta, Márquez, Milito, Abidal - Iniesta, Deco, Touré - Messi, Henry, Ronaldinho.
Sevilla: Palop - D. Alves, Escudé, Boulahrouz, Dragutinovics - Keita, Renato - J. Navas, Duda - Kanouté, Kerzsakov