Az olasz klub négyszer is megnyerte már az európai Szuperkupát - többször, mint bármelyik más klub. Gondolhatnánk, nagyon készül a Milan az ötödik győzelemre.
Ám a Paolo Maldini sérülése miatt a csapatkapitányi karszalagot kapó Massimo Ambrosini és az edző, Carlo Ancelotti inkább a találkozó törlése mellett lett volna.
"Antonio Puerta halála után ez a mérkőzés semmilyen tekintetben nem lehet olyan, mint a többi. Ilyenkor az ember gondolatai nem a futball körül járnak, talán szerencsésebb lett volna, az idei találkozót törölni" - mondta a Milan középpályása.
A döntést az UEFA a címvédő Sevillára bízta, a spanyol klub vezetői pedig a játék mellett voksoltak. Mindazonáltal a játékosokat - aligha kell hangsúlyozni - nagyon megviselte a tragédia, a héten nem a felkészülésre koncentráltak.
Mind a két csapat játékosai Puerta nevével ellátott mezekben vonulnak majd ki a pályára, a videokivetítőn a középpályás pályafutásának leghíresebb jeleneteit lehet majd látni.
Egyelőre úgy tűnik, Daniel Alves, a Sevilla brazil játékosa nem lép pályára, a péntek éjszaka véget érő átigazolási időszak utolsó pillanatait kihasználva szeretne a Real Madridhoz igazolni.
A két csapat tervezett összeállítása. AC Milan: Dida (Kalac) - Oddo, Nesta, Kaladze, Jankulovksi - Gattuso, Pirlo, Ambrosini - Kakà, Seedorf - Inzaghi. Sevilla: Palop - Hinkel, Mosquera, Fazio, Dragutinovics - Jesus Navas, Poulsen, Marti, Capel - Renato, Kanoutè