A vendégek az első félidőben még tartották magukat, de a második félidő elején gyorsan kétgólos hátrányba kerültek. A 46. percben Kerekes Zsombor szerzett vezetést a DVSC-nek, majd alig két perccel később Kouemaha volt eredményes.
A 69. percben a csereként beállt játékmester, Sándor Tamás növelte a hazaiak előnyét, és a 74. percben Leandro is gólt szerzett.
A Debrecen sikerével pontszámban beérte, a gólkülönbséget tekintve pedig megközelítette a tabella élén álló Honvédot. A Kaposvárnak ez volt az első NB I-es kudarca ebben a szezonban, így már csak az MTK veretlen. Garami József szakmai igazgató csapata át is veheti a vezetést a tabellán, ha este győz a Siófok pályáján.
Kora este véget ért a Paks vereségsorozata. Lengyel Ferenc vezetőedző együttese hazai pályán 3-0-ra győzött az újonc Nyíregyháza ellen.