Az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA honlapja a francia idényt beharangozó írásában megemlíti, hogy az utóbbi napokban az egyik ottani csatornán futott egy hirdetés. Ebben a 24 című - egyébként itthon is vetített - amerikai akciósorozat főszereplője, bizonyos Jack Bauer ügynök egy futballbírót alakít. Azt mondja: "A Ligue 1 a kedvenc szappanoperám".
Franciaországban a jelek szerint valóban sokaknak a futballbajnokság a kedvenc "szappanoperája" - az előző szezonban több mint nyolcmillió néző látta a 38 forduló mérkőzéseit. (A francia liga nézőátlaga a negyedik az európai rangsorban a német, az angol és a spanyol mögött.)
Előre borítékolható, ki lesz a győztes
Pedig már az első félévben eldőlt, hogy a Lyon lesz újra a bajnok. Számítani lehet most is arra, hogy gyorsan eldől a bajnokság? Talán arra nem, hogy már az őszi idényben behozhatatlan előnyre tesz szert a címvédő. Arra azonban feltétlenül, hogy 2008 tavaszán is az Olympique Lyont ünneplik majd a Ligue 1 legjobbjaként.
Mindazonáltal a 2006 őszén még a Bajnokok Ligája titkos esélyeseként is emlegetett gárda nem olyan erős, mint egy éve. Gérard Houllier lemondott a vezetőedzői posztról, utóda a Sochaux kupagyőztes csapatától érkező Alain Perrin lett.
Rekorderek játékos-eladásban
De fontosabb a játékoskeret változása: a Lyon köze 60 millió euró értékben adott el futballistákat, s ezzel minden bizonnyal a nyár európai rekordere. Abidal a Barcelona, Tiago a Juventus, Malouda a Chelsea, Alou Diarra a Bordeaux, BerthodMonaco játékosa lett, hogy csak a fontosabb tételeket említsük.
Ugyanakkor alig több mint a bevétel felét fizette ki a klub az erősítésekre: érkezett a Lille-től Bodmer és Keita, a Sedantól Belhadzs, az Intertől pedig a világbajnok Grosso. Kellene még, például, egy kapus: a vb-ezüstérmes Grégory Coupet néhány napja térdsérülést szenvedett, decemberig nem védhet.
A körülbelül százmillió eurós költségvetéssel dolgozó Lyont a vetélytársak is kiemelkedőnek tartják a mezőnyből. A élvonalbeli játékosok és edzők körében tartott közvélemény-kutatáson a válaszoló 337 fő 41 százaléka gondolta úgy, hogy a Lyon sorozatban hetedszer is bajnok lesz.
Az OM-nél is pozitív a mérleg
A legnehezebb vetélytársának az Olympique Marseille ígérkezik. Az OM-nél is pozitív a mérleg, a Bayernnek eladott Franck Ribéry 26 millió eurója francia rekord is egyben.
A klub nem is költötte el a teljes összeget, noha megvette a Liverpooltól az előző idényt kölcsönben Marseille-ben töltött Djibril Cissét, s megszerezte, ugyancsak a "Vörösöktől", a holland Boudewijn Zendent. Értékes igazolás még Karim Ziani (Sochaux), Benoit Cheyrou (Auxerre) - s nagy erősítés lehet Samir Nasri is.
A legutóbbi szezon legjobb fiatal játékosa, természetesen, eddig is az OM-ben játszott. De, mondjon bármit is a klub vezérkara, nem lesz könnyű megtartani: az utóbbi napokban a Real Madrid első számú kiszemeltjévé vált az irányító posztjára.
A további, tradicionális nagycsapatok közül az újonc edzővel, a játékosként világbajnok Laurent Blanc-nal rajtoló Girondins Bordeaux, s az előző idényben óriási csalódást okozó Paris-Saint-Germain tűnik erősnek - de a bajnoki címért aligha lesz bármelyik is versenyben.