A rajt után a finn Kimi Raikkönen (Ferrari) haladt az élen, őt Massa és Alonso követte a második és harmadik helyen. Néhány másodperc múlva "leszakadt az ég", elkezdett zuhogni az eső, az első kör végén máris jöttek ki a boxba a versenyzők. Az élen haladók közül csak Raikkönen ment tovább.
A kerékcserék ellenére egymást követték az ütközések, kicsúszások, ennek nyomán bejött a safety car, majd a harmadik körben leintették a futamot. Hamilton is elhagyta a pályát, de mivel nem állt le kocsijának motorja, visszatérhetett az utolsó pozícióba.
A félórás szünetben a pályán állították be az autókat, és cserélték le a kerekeket. Az ismételt rajtnál, melyet a biztonsági autó vezetett fel több körön keresztül, az élete első Forma-1-es versenyén szereplő német Markus Winkelhock (Spyker) autózott az élen, mögötte Massa, Alonso volt a sorrend, Raikkönen hetedikként haladt.
Amíg bent volt a safety car, a szabályok szerint Hamilton elkezdhette ledolgozni körhátrányát. El is húzott mindenki mellett, majd kiment a boxba, és száraz gumikat tettek föl az autójára. Nem sokkal azután kezdődött újra a verseny, hogy visszajött a pályára. Kocsija kerekei azonban még nem tapadtak eléggé, így a mezőny utolérte és ismét elhagyta őt.
Az élen nyolc kör elteltével Massa, Alonso, David Coulthard (brit, Red Bull), Webber, Heikki Kovalainen (finn, Renault), Ra:ikkönen volt a sorrend.
Kezdett felszáradni a pálya, Hamilton felgyorsult, ismét körhátrányon belülre került, miközben a többiek is kereket cseréltek.
Tizennyolc kör után Massa vezetett, őt Alonso, Raikkönen, Webber, Kovalainen és a német Alexander Wurz (Williams) követte az élcsoportban. A következő nyolc körben nem változott a sorrend.
A 60 körös verseny felénél Kovalainen kerékcseréje miatt Coulthard autózott a hatodik helyen, előtte a sorrend változatlan volt. Hamilton a 14. pozícióban autózott. A 34. körben Ra:ikkönen Ferrarija leállt.
Tíz körrel a leintés előtt a sorrend Massa, Alonso, Webber, Wurz, Coulthard, Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) volt.
Két körrel később ismét elkezdett esni az eső, kerékcserék következtek.
Aztán Alonso agresszíven támadta Massát, majd öt körrel a vége előtt - körbeautózva - meg is előzte őt.
A célba Alonso, Massa és Webber után Wurz, Coulthard és a német Nick Heidfeld (BMW-Sauber) ért be az élcsoportban.
A díjátadás előtt Massa és Alonso szóváltásba keveredett egymással az előzés körülményei miatt.