Az ügynökség elnöke, Dick Pound a tőle megszokott kíméletlen megfogalmazásban azt mondta a kerékpározásban elterjedt doppingról: "az emberek ma már tudják, hogy éveken keresztül átverték és hülyének nézték őket."
Ezzel arra utalt, hogy az elmúlt hetekben a német Telekom csapat több egykori világklasszis kerékpározója ismerte be, hogy hosszú időn át doppingszereket használtak, amelyeket a csapat vezetőitől kaptak. Igaz, azt mindegyikük cáfolta, hogy kényszerítették volna őket a szerek használatára.
Legutóbb Jörg Jaksche, a 2004-es Párizs-Nizza verseny győztese ismerte be, hogy éveken át szedte az eritropoetin nevű szert, amely mesterségesen megemeli a vörösvértestek számát és így lényegesen jobb oxigénellátást biztosít az izmoknak.
Dick Pound, a doppingellenes ügynökség elnöke arra szólította fel a tévétársaságokat, hogy bojkottálják a Tour de France-t. Szerinte a tévétársaságok azt kellene mondaniuk: "nem adunk kerékpárverseny helyett doppingversenyt."
Dick Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi alelnöke 1999-ben hozta létre a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget és neki köszönhető, hogy az olimpiai sportágakban egységesítették a doppingellenes szabályokat.