Kelet-Európában elsőként Magyarországon indított ifjúsági labdarúgótábort az AC Milan három évvel ezelőtt - mondta az InfoRádiónak Józan Zsuzsanna.
A Milan Junior tábor vezetője kiemelte: a 6 és 16 év közötti gyermekekkel az olasz klub nyolc utánpótlás edzője foglalkozik ezen a héten, a részvételi díj 56 ezer forint.
A trénerek saját módszereikkel kívánják átadni a tudásukat, valamint a játék szeretetére, a csapatszellemre, a győzni és a veszíteni tudásra is megtanítják a gyermekeket - tette hozzá.
Józan Zsuzsanna elmondta, hogy a táborba jelentkező gyerekek közül sokan profi focisták szeretnének lenni, és néhány kiválasztott tehetség ősszel Milánóban részt vehet egy tornán.
Csütörtökön néhány órára Magyarországra érkezik a Milan Bajnokok Ligája-serlege, amelyet a gárda májusban nyert meg a Liverpool elleni athéni döntőben.
A tábor vezetője kiemelte, hogy csütörtökön délután egy olasz-magyar jótékonysági mérkőzést rendeznek sztárok részvételével a Láng Sporttelepen, és ekkor állítják ki a trófeát is, amelyet a magyar gyermekek is testközelből megcsodálhatnak.
Hanganyag: Németh Zoltán