A spanyol egyetem kutatói minden esztendőben elkészítik elemzésüket. Tizenkét hónap alatt változott az élmezőny sorrendje mind a játékosoknál, mind a csapatoknál.
A játékosoknál Ronaldinho elveszítette első helyét, a helyére a portugál Cristiano Ronaldo került. A Manchester United szélsője nagy utat járt be a 2006-2007-es idényben: tavaly, a világbajnokság után, aligha lett volna túl magasra becsülhető a marketingértéke.
Mögötte a második Wayne Rooney, a klubtársa. Kicsit meglepő magas besorolása, mert angol kutatók szerint nem tudott eddig még olyan univerzális - ebben a szövegkörnyezetben: mindkét nem és minden korosztály által elfogadott - csillag lenni, mint a kilencvenes évek végétől David Beckham.
Ronaldinho, az eddigi listavezető visszacsúszott a harmadik helyre, de még mindig ő a legmagasabb értékkel bíró játékos a Premier League-en kívül. A kutatók szerint messze megelőzi, például, a honfitársát, Kakát, akiért a Real Madrid hajlandó lenne világrekordot jelentő összeget fizetni.
A negyedik a sorban David Beckham, aki hamarosan csatlakozik a Los Angeles Galaxy együtteséhez. Beckham a lista egyetlen, nem európai klubhoz tartozó játékosa - ugyanakkor az egyetlen, aki nagy sztár tudott lenni Európa két, legnagyobb médiafigyelmet kapó bajnokságában, az angolban és a spanyolban is.
A listán az ötödik Ronaldo, aki még mindig nagyon népszerű, s aki még mindig rengeteget szerepel az európai sajtóban.
A klubok közül az első helyen a Manchester United, a másodikon legnagyobb hazai vetélytársa, a Chelsea, a harmadikon a Barcelona, a negyediken a 2006-os első, a Real Madrid áll.