Alig 11 nappal a bravúrosan megszerzett spanyol bajnoki cím után a Real Madrid labdarúgóklubjának vezetősége úgy döntött, meneszti Fabio Capello vezetőedzőt.
Bár a 61 éves szakembernek még két évig érvényes lett volna a szerződése, taktikai döntéseit sokan kritizálták. "Megteremtettük az alapokat, de sokkal szenvedélyesebben kell játszanunk" - fogalmazott például Ramon Calderon elnök.
Fabio Capello tavaly nyáron érkezett a másodosztályba száműzött olasz Juventus éléről az évek óta csak szenvedő királyi klubhoz, ahol a kezdeti nehézségek után (kihasználva a címvédő Barcelona bukdácsolását) az utolsó fordulóban bebiztosította a bajnoki címet.
Taktikai és személyi hibák
Sokan kritizálták ugyanakkor a védekezést előtérbe helyező taktikáját és utólag pár személyi döntését is megkérdőjelezték. Elengedte például a Milánhoz Ronaldót, ahol a Madridban csak szenvedő brazil csatár ismét régi fényében tündököl.
Spanyol szakemberek szerint ugyanakkor mégsem ez a döntés volt a végzetes Fabio Capello számára, hanem az, hogy télen engedte, hogy David Beckham nyártól az amerikai Los Angeles Galaxyhoz igazoljon.
Az akkor a keretből is kitett angol középpályás a tavasszal visszaverekedte magát a kezdőcsapatba, mi több, sokan neki tulajdonítják, hogy a Real Madrid megtanult harcolni és végül begyűjtötte a bajnoki címet.
A hírek szerint Fabio Capellót a klub korábbi játékosa, a Getafe jelenlegi edzője, a német Bernd Schuster követheti a kispadon.