Wengerrel tárgyal a Barcelona

Infostart
2007. június 19. 09:43
Még csak nem egészen két napja veszítette el a Barcelona a bajnoki címet a Primera Divisiónban, a jelek szerint máris megkezdődött a retorzió. Joan Laporta elnök változásokat helyezett kilátásba, és ez az edző személyén kívül érintheti a kulcsjátékosokat is.

Frank Rijkaard alighanem távozik, és az angol Sun úgy tudja, helyére az első számú jelölt Arsène Wenger! Az Arsenal menedzsere a múlt héten Barcelonában tárgyalt Ferran Sorianóval, a katalán klub igazgatójával.

A lapok akkor még azt sejtették, beszélgetéseik fókuszában Thierry Henry szerződtetése áll, ám ezt minden érintett tagadta. Arról pedig, hogy az edző jövőjéről tárgyaltak, kérdés hiányában szemérmesen hallgattak.

Arsène Wenger 1996-ban került az Arsenalhoz, a londoni klubbal három bajnoki címet nyert, az utolsót, 2004-ben, veretlenül. Négyszer megnyerte az FA-kupát, és 2006-ban, éppen a Barcelona ellen, játszhatott a Bajnokok Ligája döntőjében.

Minden kétséget kizáróan a világ egyik legjobb edzőjének tartják, fő erénye, hogy képes szinte ismeretlen játékosokból nemzetközi sztárokat nevelni.

A támadófutball elkötelezett híve, az elmúlt évtizedben Angliában az Arsenal játszotta a leglátványosabb futballt. Ez a fajta szemlélet elengedhetetlen a Barcelona mindenkori edzője számára.

Wenger érkezése egyelőre nem több pletykánál, de sok érv szól mellette. Részben az edző hírneve, szaktudása, a játékról alkotott filozófiája - részben pedig az eddig a keze alatt játszó játékosok kötődése miatt.

Wenger néhány nappal korában azt mondta, cseppet sem tartja valószínűnek, hogy Thierry Henry az Arsenalban folytassa pályafutását. Ha a mentor a Barçához kerülne, Henry érkezése is biztosra vehető.

A katalánok szívesen visszavennék saját nevelésű játékosukat, Cesc Fabregast is, aki korábban ugyancsak világossá tette, abban a csapatban játszik a legszívesebben, amelyiknek Arsène Wenger az edzője.

Joan Laporta természetesen szívesen látná a Nou Campban a két futballistát, a legnagyobb példányszámú ottani napilap, a barcelonai Sport szerint azért is szükség lenne, például, Henryra, mert jelenléte kicsit felrázná a helyüket túlságosan is biztosnak tartó sztárokat.

Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Wenger, Henry, Fabregas hármas érkezése esetén el kell adni legalább egy nagymenőt.

Egy olasz ügynök szerint Eto'o és Ronaldinho közül az egyik biztosan távozik, a Milan mind a kettőt tárt karokkal várná, miközben a kameruni csatár iránt állítólag érdeklődik a Real Madrid és az Internazionale is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást