Steinmetz Barnabás: egyéni bravúr és jó csapatmunka

Infostart
2007. június 18. 07:16
Tizennyolc év után bajnok lett a Vasas férfi vízilabdacsapata, miután a döntő negyedik meccsén 10-9-re győzött a Honvéd ellen, így a párharcot 3:1-es összesítéssel nyerte meg. Steinmetz Barnabás az InfoRádiónak elmondta: az volt a kulcs, hogy nem engedték elhúzni az ellenfelet, és a végén meg tudták nyerni a szoros összecsapást. Az angyalföldiek csapatkapitánya egy álom beteljesülésének tartja az aranyérmet.
Mi döntött a Vasas javára a fináléban?

Az volt a győzelem kulcsa, hogy egy szoros mérkőzést tudtunk a végén egy góllal megnyerni, és ez eddig nem jellemezte a csapatot. Korábban több olyan fontos sikert arattunk, amikor már az elején elhúztunk, és utána tartottuk a biztos előnyt. A Kőér utcai első és a vasárnapi mérkőzésen is többször vezetett a Honvéd, de mi piócaként tapadtunk, nem hagytuk, hogy elhúzzanak, és egyéni bravúrnak, a jó csapatmunkának, vagy egy kis szerencsének köszönhetően rendre kiegyenlítettünk, és előnybe kerültünk.

Mennyiben befolyásolta a Vasas sikerét, hogy kevesebb játékosa szerepelt a válogatottban a melbourne-i vb-n?

Fárasztó volt a világbajnokság, de a döntőre már nem volt hatással. Két hónap elég arra, hogy a fizikai és a lelki regenerálódás megtörténjen.

Önnek ez az első bajnoki címe. Mit jelent ez a siker?

Hatalmas öröm. Serdülő, ifjúsági és junior bajnoki aranyérmem már van, de felnőtt szinten ez az első, és nagyon vágytam már rá. Az egész csapatnak, a vezetőknek, a támogatóknak és a szurkolóknak ez egy álom beteljesülése.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást