A Barcelona tiszta lelkiismerettel akarta zárni az idényt: Tarragonában már az első félidőben eldöntötte a találkozó sorsát.
Frank Rijkaard együttese ötletesen, látványosan futballozott. Az első gólnál Lionel Messi beadása után az előrehúzódott Carles Puyol középső védő-kollégáját megelőzve az üres kapuba rúgta a labdát.
A Barcelona támadásban maradt. Samuel Eto'o - Ronaldinho nagyszerű labdájából - kapura lőtt, a Nástic kapusa ekkor még, bravúrral, védeni tudott. Messi kísérletét már nem hárította: az argentin szélső jobbról befelé cselezett, majd ballal kilőtte a hosszú sarkot.
Néhány perccel később Ronaldinho is feliratkozott a góllövők közé: szabadrúgását Rubén Pérez, a tarragónaiak kapusa csak saját kapujába tudta ütni.
A másik két bajnokesélyes közül a Sevilla nem tudta feltörni a Villarreal védelmét, szünetben 0-0-ra állt a két csapat.
Bakizott a Real-védelem
A Bernabéuban a Real Madrid meglepően idegesen kezdett a Mallorca ellen - mintha nem is rendkívül rutinos, nemzetközi sztárok várták volna az idény, számukra, utolsó mérkőzését. A Mallorca az első két helyzetét még kihagyta, majd a 16. percben, Varela révén előnybe került.
A folytatásban a Madrid mezőnyfölényben játszott, de ziccert nem tudott kialakítani. Ráadásul az első félóra végén elveszítette legveszélyesebb játékosát: Van Nistelrooy sérülése miatt cserét kért.
A második játékrészben Tarragonában még három gól esett (sorrendben Messi, Grahn és Zambrotta szerezte, így a Barcelona végül 5-1-re nyert), de már mindenki a rádiót figyelte: mi történik Madridban?
Nyilvánvaló volt, a Barcelona nyer - de ez mit sem ért, ha a Real Madrid is nyer. A királyi klub játékosai pedig pontosan úgy futballoztak, ahogyan az előző hetekben: kevéssé látványosan, de óriási akarással.
Reyes jött, látott, s győzött
David Beckham előbb Sergio Ramos fejére varázsolta a labdát, majd szabadrúgásból a kapufát találta el - aztán elhagyta a pályát. A 65. percben José Antonio Reyes állt a fejére, az angol középpályást óriási ováció kísérte le a pályáról.
Reyes nagyszerű cserének bizonyult: két perccel később, Robinho és Higuaín előkészítése után kiegyenlített. A 78. percben a mallorcai Maxi López kihagyott egy nagy helyzetet, aztán a következőben Mahamadou Diarra megszerezte a bajnokság sorsát eldöntő gólt.
A mali játékos a hálóba fejelte a labdát - alkalmasint akkor sokaknak eszébe jutott: Sepp Blatter, a FIFA elnöke, saját szervezete szabályait felrúgva, bevallottan a Madridnak kedvezve, kötelezte az afrikai ország szövetségét, mondjon le játékosáról a bajnoki mérkőzés miatt, holott a regula szerint Diarrának már azokban a percekben Bamakóban kellett volna lenni.
Az egymás elleni eredmény döntött
Alkalmasint a gól eldöntötte a mérkőzést és a bajnokságot, ráadásul aztán Reyes újabb találatával bebiztosította a sikert. Fabio Capello és csapata a mennybe ment - a temérdek kritika elszenvedése után vasárnap este az ünneplésen volt a sor.
A Real Madrid és a Barcelona egyaránt 76 ponttal zárta a 2006-2007-es bajnokságot, a két csapat között az egymás elleni eredmény döntött. A Madrid nyert ősszel a Bernabéuban, s döntetlent játszott tavasszal a Nou Campban, így nem számított, hogy sokkal gyengébb a gólkülönbsége a katalánokénál.
A Real Madrid és a Barcelona a Bajnokok Ligája főtábláján indulhat, míg a sorozat selejtezőjében szerepelhet a Sevilla mellett a negyedik helyen záró Valencia is, amely ezúttal 3-3-as döntetlent játszott a vendég Real Sociedaddal.
A Gimnastic, a Real Sociedad és a Celta Vigo kiesett az élvonalból.
Szerző: Dénes Tamás