Huszti év végéig nem szerepelhet a válogatottban

InfoRádió / MTI
2007. június 11. 19:34
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége hétfői rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy Huszti Szabolcs december 31-ig nem léphet pályára a válogatottban.

A döntést a testület azzal indokolta, hogy a játékos a június 2-i Görögország elleni Eb-selejtező előtt elhagyta az edzőtábort, ezzel nehéz helyzetbe hozta társait.

Az APEH az MLSZ 2001 és 2004 közötti, illetve 2005-ös gazdálkodása során a késedelmi kamatokkal és egyéb költségekkel együtt százmilliós hiányt állapított meg, amiért az alapszabály értelmében a főtitkárt terheli a felelősség. Ebben az időszakban Berzi Sándor, a mostani nemzetközi igazgató töltötte be ezt a tisztséget, ezért az elnökség úgy döntött, hogy kezdeményezi munkaviszonyának megszűntetését.