Az egyéni verseny első nyolc helyezettje - Horváth, Szabirhuzin, Horbacz, az orosz Andrej Mojszejev, a litván Tadas Zemaitis, Tibolya, Balogh és az ugyancsak orosz Ilja Frolov - olimpia kvótához jutott.
A pekingi játékokon ugyanakkor egy országból maximum két versenyző indítható a férfiak és a nők mezőnyében is, így ha többen kvalifikálják magukat, az adott szövetség dönti el, kit nevez.
A szombati versenyben Horváth Viktor a remek lovaglásának köszönhetően szerezte meg a győzelmet. Jól lőtt - ebben a számban ötödik volt -, aztán vívásban és úszásban a közvetlen élmezőny mögött zárt, tizenharmadikként és tizenkettedikként.
Egyenletes teljesítményével az élbolyban pozícionálta magát a lovaglásra. Mivel a vetélytársak közül sokan sokat hibáztak, ő pedig rontás nélkül ment végig a pályán, egyszerre csak az élre került, s mivel jó futónak számít, győzelmét már nem veszélyeztette senki.
A 3000 méteren jól osztotta be erejét és nagy fölénnyel ért a célba. Ezzel két világbajnoki ezüst (2001, 2006) mellé Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Korábban kontinensviadalon hatodik hely volt a legjobb eredménye.
Három számig sokkal közelebb állt a győzelemhez a címvédő Balogh Gábor, mivel a lövészetet megnyerte, a vívásban pedig második lett, és az úszásban is őrizte vezető helyét.
A lovaglás viszont nem jött össze neki a világbajnoknak. A hatodik akadályig hibátlanul ment, de a következő erőkifejtésre rosszul érkezett, alig tudta elkerülni, hogy romboljon, lova pedig megjegyezte a találkozást az akadállyal, s a továbbiakban sorozatosan "büntetett", egymás után húzta el a rudakat. A hét verés érembe került, de végül a kvótaszerzés összejött.
Remekül helyt áll az újonc, csak az egyéni versenyre nevezett Tibolya Péter, aki végig szívósan küzdött. A középmezőnyből kiváló lovaglással kvótaszerzős pozícióba került, s a kínálkozó lehetőséget meg is ragadta.
Fülep Sándornak a negyedik számig volt esélye az olimpiai kvalifikációra, a lovaglás viszont nem jött össze neki, így a futásra nem maradt esélye az első nyolcba kerülésre.