A Vasas is bejutott a vízilabda-bajnoki döntőbe

Infostart
2007. június 3. 15:31
A Szegeden 5-3-as győzelmet arató Vasas követte a Domino-Honvédot a férfi vízilabda-bajnokság döntőjébe. A piros-kékek sikerének kulcsa újra szinte tökéletes védekezésük volt.

A Vasas nyerte az első negyedet, majd "félidőre" a szegediek kiegyenlítettek. A harmadik negyedben a Vasas kétgólos előnyt szerzett, sőt a záró felvonásban már 5-2-re vezetett. A Szeged akkor már csak szépíteni tudott.

A hazaiak három gólját Mészáros István (2) és Juhász Zsolt, a budapesti vendégekét Varga Dénes (2), valamint Tóth Márton, Varga Dániel és Steinmetz Barnabás szerezte.

A döntőben a Vasas és a Domino-Honvéd találkozik majd, a bronzéremért, s az Euroliga-indulsáért a Szeged és az Eger játszik.