Beckham a lovaggá ütés előtt játszik egyet a Wembleyben

Infostart
2007. június 1. 16:20
Péntek este kilenc órakor az angol válogatott visszakapja a Wembley Stadiont. A háromoroszlános gárda először játszik az újjáépített arénában - mégpedig a világ legeredményesebb nemzeti tizenegye, az ötszörös világbajnok brazil csapat ellen.

Első pillanatra nehezen érthető: mintha az angolok többet foglalkoznának azzal, mi lesz szerdán az észtek ellen, mint hogy mi vár rájuk a brazilok ellen. Aztán belegondol az ember, s rájön: igazuk van. Ha nem nyernek a jövő heti Európa-bajnoki selejtezőn, messzire kerülhet tőlük a jövő évi kontinensbajnoki szereplés.

Ezért aztán - még ha a brazil csapatban vélhetően Ronaldinho, Kaka és Robinho is pályára lép az új Wembley első villanyfényes mérkőzésén - Steve McClaren számára a gálameccs leginkább felkészülési találkozó.

Lehetőség arra, hogy kipróbálja, mennyit tud lendíteni a visszatérő David Beckham a csapat játékán, milyen formában van a súlyos sérülése után eddig mindössze négy találkozót játszott Michael Owen, mire megy Owen oldalán Alan Smith, miként válik be balhátvédben Nicky Shorey, s hogy tud-e végre a válogatottban is klubformában futballozni Frank Lampard.

Beckham még kapitány is lehet

Ahány játékos, annyi sztori. A legnagyobb szám kétségtelenül David Beckham, aki a világbajnokság óta, ha úgy tetszik, a McClaren-érában először kapott meghívást a csapatba. A 95. fellépésénél jár, s bár természetesen a kapitányi karszalagot nem kapta vissza, John Terry, az utód, máris jelezte, ha Beckham eljut a százas álomhatárig, arra a találkozóra kész visszaadni neki a karszalagot.

Beckham egyébként nagy napokat él: több angol lap is megszellőztette, valószínű, hogy a leköszönő Tony Blair utolsó kitüntetési listáján a lovagok között lesz a neve.

Owennek nagy a tét

Michael Owen a legutóbbi két, brazilok elleni mérkőzésén egyaránt gólt szerzett - most, Wayne Rooney távollétében nagy szükség lenne a találatára újra. Owen, akinek a leszerződtetéséről állítólag a két válogatott meccsen látottak alapján dönt majd Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere, 80 eddigi válogatott találkozóján 36 gólt szerzett.

McClaren újoncot is avathat: minden bizonnyal a Reading balhátvédje, Nicky Shorey veszi át Ashley Cole helyét. Shorey nagy napokat él: pénteken Ronaldinhót és Kakát igyekszik majd megállítani, szombaton pedig az esküvőjére hivatalos. Mézeshetek helyett azonban irány Tallinn, az észtek elleni selejtező.

A brazilok erős kerettel érkeznek

A brazilok egyébként természetesen ugyancsak most először játszanak majd az új Wembleyben, de fura módon az elmúlt időszakban többet játszottak Londonban, mint a háromoroszlánosok. A 2006-2007-es szezonban negyedszer lépnek pályára az angol fővárosban, ott játszottak Argentína, Wales és Portugália ellen is.

A keretük erősebb, mint amelyikkel majd a nyári nagy tornára, a Copa Américára mennek: Ronaldinho és Kaka Londonba elutazott, ám a kontinensbajnokságot lemondta.

Mindazonáltal nagyot változott a világ az egy évvel ezelőttihez képest, a világbajnokságra nevezett 23 játékos közül immár csak Gilberto, Juan, Gilberto Silva, Kaka, Ronaldinho és Robinho tagja az angolok ellen készülő aranyzöld mezeseknek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást