Alig három nappal a Csehország elleni Európa-bajnoki selejtező előtt Ryan Giggs úgy döntött, hogy befejezi válogatottbeli pályafutását.
Minden idők egyik leghíresebb walesi labdarúgója a The Sun brit bulvárlap értesülései szerint azért dönt a visszavonulás mellett, mert szeretne klubszerepléseire koncentrálni.
A 33 éves Ryan Giggs egyébként nagyszerű idényt tud maga mögött, hiszen amellett, hogy kiemelkedően játszott, a Manchester Uniteddal négy év után ismét bajnokságot nyert, a Bajnokok Ligájában pedig az elődöntőig jutott.
A rekordot jelentő 9 angol bajnoki címmel büszkélkedő középpályás már csak 43 fellépésre van Bobby Charlton 759 mérkőzéses klubrekordjától, és miután szerződése jövő nyáron lejár, elképzelhető, hogy csak egy éve van meghaladni azt.
Döntésével Giggs csapattársa, Paul Scholes 2004-es döntését másolhatja le, aki akkor szintén klubkötelezettségei miatt mondta le az angol válogatottságot.