A sztáredző minden kívánságát teljesítik

Infostart
2007. május 25. 18:20
Bármit kívánhat Rafael Benítez, a Liverpool menedzsere, a klub amerikai tulajdonosai megpróbálják teljesíteni. George Gillett és Tom Hicks teljes támogatásáról biztosította a spanyol trénert a liverpooli keret jelentős átalakításában, és készek finanszírozni a gárda megerősítését.

Óriási mértékű vérfrissítésre készül Rafael Benítez, az idei BL-döntős Liverpool menedzsere, és terveit a két amerikai tulajdonos látatlanban is támogatja.

"Ha Rafa azt mondja, hogy meg akar venni bárkit, mi támogatjuk ebben" - közölte George Gillett, az egyik tulajdonos. Hozzátette: a spanyol edzőn múlik, hogy kit szeretne a csapathoz csábítani.

A keret átalakítására azért van szükség, mert az angol Szuperkupán kívül nem nyertek semmit ebben az évben a Vörösök. A BL-ben eljutottak a fináléig, de kikaptak a Milantól, míg a bajnokságban a harmadik helyen végeztek, óriási hátránnyal az első Manchester United mögött.

A holland Bolo Zenden távozhat, míg a chilei Mark Gonzalez a spanyol Betis együtteséhez kerülhet. Mellettük kétséges még Harry Kewell és Craig Bellamy jövője is, míg a 2005-ös BL-döntő hőse, Jerzy Dudek és a liverpooli legenda, Robbie Fowler biztosan távozik az Anfield Roadról.

Benítez szíve szerint azonnal hozzákezdene az átalakításhoz. "A szurkolóink bölcsek, és tudják, hogy változtatnunk és javulnunk kell, de meg kell érteniük, hogy ez a megfelelő pillanat a cselekvésre. Miért várnánk és beszélnénk?" - vélekedett a Liverpool három éve vezető spanyol szakember.

"Erősödnünk kell, és minőséget hozni a csapathoz. Érdekes nyár vár ránk" - összegzett a csapatkapitány, Steven Gerrard, aki szintén az átalakítás híve.