A Magyar Kajak-kenu Szövetség elhatározta, hogy az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs vb után pontosan kidolgozza azt a szabályrendszert, amely mindenkor érvényes lesz a versenyzőkre, edzőkre és a szövetségi kapitányra.
Az ülésen Fábiánné Rozsnyói Katalin kijelentette: amennyiben Janics Natasa szerdán 15 órakor megjelenik csapata edzésén, úgy folytathatja velük a munkát.
Baráth Etele elnök elárulta: a keddi elnökségire Angyal Zoltánt és Fábiánné Rozsnyói Katalint is megkérték, írják le elképzeléseiket, hiszen - mint mondta - mindkettőjükre szüksége van a sportágnak.
"A kapitány elfogadta, hogy most, a szezon közben nem lenne szerencsés a távozása és az, hogy módosuljanak a válogatási elvek. Fábiánné meghívásunkra szintén személyesen megjelent és azt mondta: amennyiben Janics szerdán 15 órakor megjelenik csapata következő edzésén, úgy folytathatja velük a munkát, ha viszont nem, ő nem kívánja a felkészülését irányítani. Csonka Gábor, a versenyző menedzsere, aki egyben az elnökség tagja is, megígérte, hogy mindent elkövet Janics visszatérése érdekében. Abban az esetben, ha ez mégsem valósul meg, a sportoló klubja, a Démász-Szeged biztosítja a felkészülése körülményeit" - folytatta Baráth Etele.
A keddi elnökségi döntés értelmében a kétszeres ötkarikás bajnok Janics azokban a számokban indulhat az idei világversenyeken, amelyekben kivívja a részvétel jogát, azaz - úgymond kívülről - nem teszik be más egységekbe.
Baráth Etele az InfoRádióban elmondta: Angyal Zoltán minden segítséget megkap ahhoz, hogy maximálisan el tudja látni a feladatát. "Sokat gondolkodtam a kialakult helyzeten. Bár a hétvégén még úgy láttam, reménytelen a szituáció, mostanra beláttam, hogy nem lenne szerencsés a távozásom" - fogalmazott Angyal Zoltán, aki szerint nagyon fontos eseménye a keddi napnak Fábiánné Rozsnyói Katalin bejelentése, nevezetesen, hogy kész visszafogadni Janics Natasát.
"Most az a legfontosabb, hogy mindenki készüljön a válogatóversenyre, majd az Eb-re és a vb-re, aztán majd szeptemberben visszatérünk a mostani helyzetre" - tette hozzá a szövetségi kapitány.
A június végi, spanyolországi Eb előtti utolsó válogató a június 8-10-én sorra kerülő országos bajnokság lesz, az eddig csak 200 m egyesben csapattag Janics elvileg 500 m egyesben és párosban is megpróbálhatja kivívni az indulás jogát.
Mi történt?
A válogatottat több mint tíz éve irányító Angyal Zoltán múlt szerdán jelentette be, hogy felajánlja lemondását.
A kapitány azért szánta el magát erre a lépésre, mert nem sikerült megvalósítania azt a tervét, hogy az olimpia, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa duó elinduljon 200 méteren a péntektől vasárnapig rendezett szegedi Világkupán.
Az elnökségi ülés előtt a szövetség elnöke az InfoRádióban kiemelte, hogy a szövetségi kapitány ebben a sportban hihetetlenül fontos szerepet játszik.
Angyal Zoltán magatartása teljes mértékben érthető, hiszen egy csapathajót akart összerakni, amire a szabályok szerint meg volt a lehetősége - fogalmazott Baráth Etele.