A Milan klasszisa hajlandó lett volna váltságdíjat fizetni mégis megölték az öccsét

Infostart
2007. május 19. 14:26
Talán soha nem bocsátja meg magának, hogy világhírű futballista, gazdag ember lett. Ha tehetségtelen és szegény lenne, az öccse még mindig él. Az athéni BL-döntő előtt az Inforádio honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a Milan védője, a grúz Kahaber Kaladze a "soros".

Szamtregyiában született, 1978. február 27-én. Az édesapja, Karlo által elnökölt klubban, a Lokomotiv Szamtregyijában kezdte pályafutását, 1994 elején azonban átköltözött Tbiliszibe, miután a grúz futball (azóta tragikus körülmények között elhunyt) legendája, David Kipiani a Dinamóhoz hívta.

Tizenhat évesen fantasztikusan mutatkozott be a grúz élvonalban, első, a pályán töltött percében gólt lőtt. Egy évvel később, 1995 augusztusában debütálhatott már a válogatottban, a ciprusiak ellen. Öt bajnoki évben játszott a tibliszi Dinamóban, mind az ötben bajnoki címet nyert.

1997-ben leigazolta a Dinamo Kijev, Kaladze szerint valószínűleg az olaszok elleni vb-selejtezőn nyújtott jó teljesítménye jutalmául, aminek később nyilvánvalóan még további karrierjében is szerepe volt. Vierit fogta, nagyszerűen. Négy szezonban játszott a kijevieknél, majd miután Alekszej Geraszimenko súlyosan megsérült, Kaladze megkérte Hrihorij Szurkisz klubelnököt arra, hogy engedje el külföldre.

"A futballisták pályafutása rövid, s egy sérülés mindent tönkretehet. Megkértem az elnököt, engedjen el, szerettem volna minél hamarabb egy európai élbajnokságban játszani." - indokolta lépését.
Az itthon mostanában leginkább a 2012-es Eb-rendezésre kiírt pályázat megnyeréséről ismert Szurkisz elengedte, mert Kaladze szerződéséből már csak egy év volt hátra Kijevben, s nem akarta ingyen elveszíteni 15-20 millió dolláros értékűnek tartott játékosát.

Õ eleinte 19,5 millió dollárt kért játékosáért, az olaszok 13,5 milliót ajánlottak - valljuk be, mindkettő hihetetlen összeg egy kelet-európai játékosért. Végül tizenötmillióban állapodtak meg. Kaha 2001. január 24-én került a Milanhoz, az első grúz játékosként mutatkozhatott be a Serie A-ban.

Adriano Galliani ügyvezető szerint elsősorban Kaladze sokoldalúsága tetszett meg nekik, a grúz válogatott játszott balhátvédet, középhátvédet, emberfogót és védekező középpályást is a Dinamo Kijevben. A Milanban hamar feltalálta magát, ráadásul Andrij Sevcsenko személyében egy régi barát segítette a beilleszkedését.

Szerződtetése óta négy edzővel dolgozott, Alberto Zaccheroni, Cesare Maldini, Fatih Terim és Carlo Ancelotti számára, miután Maldini többnyire középen játszott, sérüléséig egyaránt ő volt az első számú balhátvéd. A 2001-2002-es idényben a mezőnyjátékosok közül Kaladzénél (2444) csak Gattuso töltött több játékpercet a pályán.

Tagja volt a 2003-ban BL-győztes, 2005-ben BL-döntős csapatnak, a közbenső szezonban azonban sokat volt sérült. A 2005-2006-os szezonban ellenben megint sokat játszott, Stam és Maldini gyakori hiányzása miatt.

Pedig hatalmas lelki terhet kell évek óta magában hordania: a kétezres évek elején emberrablók fogságba ejtették orvostanhallgató öccsét, Levant. Bár a rendőrség javaslata ellenére a futballsztár nem zárkózott volna el a 600 ezer dolláros váltságdíj megfizetésétől sem, öccsét végül egy tömegsírból kihantolva azonosították.

Bár az utóbbi időszakban is többször felvetődött, hogy Kaha Kaladze, a több játéklehetőség reményében klubot vált, mindig maradt a Milannál. 2011-ig szerződés köti a klubhoz - ám elképzelhető, hogy a Barcelona, vagy egy csereügylet részeként a Chelsea "elköltözteti" a San Siróból.