Pisztoly lőni készül Glasgow-ban - videókkal

Infostart
2007. május 16. 08:58
A Sevilla lehet az elmúlt húsz esztendő első címvédője az UEFA-kupában - ha a szerda esti döntőben legyőzi az ugyancsak spanyol Espanyolt. Az immár második számú európai sorozat történetében korábban csak a Real Madrid tudta megvédeni címét (1986). Az UEFA-kupában a mostani az első "tiszta spanyol" döntő, a sorozat elődjének tekinthető VVK-ban 1962-ben, 1964-ben és 1966-ban is hispániai gárdák játszották a finálét.

A címvédő a sorozat legjobb támadósora ellen. Így szokták jellemezni a két gárda összecsapását, tekintve, hogy a már eddig 32 gólt termelt Espanyol a mostani kiírás legeredményesebb gárdája.

A Sevilla a védő jogán indult a 2006-2007-es idényben (egyébként kiharcolta az indulás jogát hazai bajnoki szereplésével is), míg az Espanyol a spanyol országos kupasorozat, a Király-kupa megnyerésével kvalifikálta magát.

A két gárda közül a döntőig vezető úton - talán némi meglepetésre - az Espanyol mérlege a jobb. A katalán gárda 12 meccséből tízet megnyert, kettőn döntetlent játszott. A legyőzöttek között olyan patinás gárdák is szerepelnek, mint az Ajax, a bécsi Austria, a Benfica és a Werder Bremen.

Az Espanyol mérlege valamivel gyengébb, de egyáltalán nem lebecsülendő. Az andalúziaiak hét meccsüket megnyerték, hármat döntetlenre adtak, kettőn kikaptak - igaz, ebből az AZ elleninek, a csoportmérkőzéses szakaszban nem volt jelentősége.

Az Espanyolt a sorozatban nem fenyegette a kiesés veszélye, a Sevilla ellenben március 15-én, az ukrán Sahtar ellen nagyon közel állt ehhez.

A hazai 2-2 után a csapat a 94 (!) percben még vesztésre állt Donyeckben. Akkor azonban az előrehúzódott kapus, Andres Palop befejelte (!) a hosszabbítást jelentő gólt. A harmincperces rájátszásban az uruguayi Chevanton aztán megszerezte a győztes gólt is.

Ernesto Chevanton egyébként a Sevilla társgólkirálya a sorozatban, az ugyancsak négygólos Luis Fabianóval holtversenyben. Érdekes, hogy az Espanyol házi gólkirálya is uruguayi: Walter "Pisztoly" Pandiani.

A korábban a Deportivóban is szerepelt csatár 11 gólnál tart, szinte biztos, hogy ő lesz a sorozat gólkirálya. A csatár múlt szombaton, a Real Madrid ellen mesterhármassal "melegített be" a döntőre.



Mindkét gárda története során másodszor játszik UEFA-kupa-döntőt. Az Espanyol 1988-ban 147 percnyi játék után még 3-0-ás előnyben volt a német Bayer Leverkusennel szemben, de a visszavágó második felében összecsuklott, és végül tizenegyesekkel elveszítette a serleget.

A csapat tagja volt akkor egyébként a mostani kapusedző, a kameruni Thomas N'Kono, valamint a vezetőedző, Ernesto Valverde, akit szorgalma miatt Txingurrinak, Hangyának becéztek.

Valverde egyébként mindössze a harmadik edző, aki játékosként és edzőként is UEFA-kupa-döntő részese lehetett, lehet. Neki eddig még csak ezüstérme van, két kollégája, a holland Huub Stevens és az olasz Dino Zoff azonban játékosként és edzőként is nyert.

A Sevilla is története során másodszor játszik a sorozat döntőjében. Tavaly, Eindovenben, Juande Ramos csapata Luis Fabiano, Enzo Maresca (2) és Frédéric Kanouté góljaival 4-0-ra legyőzte az angol Middlesbrough csapatát.

A Sevilla a tavalyi döntőre nevezett 18-as keretéből tizenhatan még a klub tagjai, noha Kepa a tavasz nagy részét az angol West Ham Unitednél, kölcsönjátékosként töltötte.

Mindössze ketten távoztak, Saviola visszatért kölcsönszerződése lejártával a Barcelonához, míg a cserekapus, Notario a Murcia tagja lett.A Sevilla 375 napon belül három európai kupadöntőt játszik. Kettőn már túljár, a Middlesbrough elleni fölényes siker után az európai Szuperkupa-döntőben 3-0-ra kiütötte a Barcelonát.


Bár - talán éppen a BEK korábbi rossz sorozata miatt - az a képzet él bennünk, hogy az európai kupadöntők kevés gólt hoznak, a XXI. század eddigi UEFA-kupa-döntői a kivételt jelentik.

A hat eddigi döntőben 29 (!) gól esett, ami fantasztikus, közel ötgólos átlagot jelent. A tizenkét döntősből csak két vesztes, az Olympique Marseille és a Middlesbrough nem tudott gólt szerezni a fináléban.

A találkozó helyszíne a glasgow-i Hampden Park lesz. Sem Juande Ramos (ő egyébként nem is volt profi játékos), sem Ernesto Valverde nem játszott, vagy meccselt még a skót városban.

A két klub közül története során csak a Sevilla játszott már Glasgow-ban - de 1961-ben 4:0-ra kikapott a Rangerstől.

Glasgow-ban egyébként eddig öt európai kupadöntőt rendeztek, ezek közül hármat spanyolok nyertek meg, legutóbb 2002-ben a Real Madrid, a Bayer Leverkusen elleni BL-döntőt. Most is spanyol győztest avatnak...


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást