A legszebb futballista a BL-döntőre készül

Infostart
2007. május 11. 15:45
Mr. Milan, patetikusabban mondva, ő maga a mai Milan. Alig akad olyan társa, aki ne hangsúlyozná, számára megtiszteltetés az olasz futball első számú szimbóluma mellett futballozni. Több mint húsz éve futballozik a piros-feketék első csapatában, ő az egyetlen, aki a Berlusconi-éra első, valamint eddigi utolsó nemzetközi kupadöntőjében is pályán volt. Az athéni BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a Milan csapatkapitánya, Paolo Maldini a "soros".

Az olasz futball rekordere a bajnoki mérkőzéseken való szereplés és a válogatottságok száma tekintetében, azt pedig talán említeni sem kell, hogy senki sem viselte nála több mérkőzésen a Milan mezét.

Édesapja, Cesare is a Milan BEK-győztes kapitánya volt, s nagyobb fia, Christian is már a klub igazolt játékosa. Ha majd befejezi pályafutását, a Milan visszavonultatja a mezét - e klubban a hármas mezt majd csak a valamelyik fia, Christian vagy Daniel viselheti.

Még végigolvasni is nehéz az eredményeit

1968. június 26-án Milánóban született, soha nem játszott más klubban, csak a Milanban.. 1985. január 20-án az Udinese ellen mutatkozott be az A-ligában, a mostani a 22. idénye a világ egyik legerősebb bajnokságában.

A Milannal hétszeres bajnok (1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004), egyszeres Olasz Kupa-győztes (2003), négyszeres BEK-, ill. BL-győztes (1989, 1990, 1994, 2003), háromszoros döntős (1993, 1995, 2005), négyszeres európai Szuperkupa-győztes (1989, 1990, 1994, 2003), kétszeres Világkupa-győztes (1989, 1990).

Az aktív játékosok között tizenegy nemzetközi kupagyőzelmével világcsúcstartó. A FIFA a szövetségi kapitányok szavazásával tartott ankétján a világ második legjobb játékosa 1995-ben, a World Soccer szerint 1994-ben a világ legjobbja.

A nagy fájdalom: nem volt világbajnok

A válogatottban 1988. március 31-én Jugoszlávia ellen mutatkozott be, az az évi Európa-bajnokságon elődöntős, s részt vett az 1996-os kontinensbajnokságon is. 2000-ben az Eb-ezüstérmes gárda tagja.

Világbajnoki bronzérmes 1990-ben, ezüstérmes 1994-ben, részt vett az 1998-as és a 2002-es tornán is. A válogatottbeli szereplést tekintve olasz rekorder (126 szereplés).

A Távol-Keleten rendezett világbajnokság után lemondott a válogatottságról, s hiába kapacitálták utána - például a 2004-es Eb előtt -, tartotta magát korábbi elhatározásához.

Belelkesedett és marad még egy évet

A mostani szezonban sokat volt sérült, ezért is volt valószínűsíthető, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. Ám a hírek szerint, nem utolsósorban a sikeres Bajnokok Ligája-szereplés hatására, úgy döntött, még egy idényre leszerződik.

Az első csapat egyetlen játékosa, aki már játszott Athénben BL-döntőt - 1994-ben, Baresi távollétében ő volt a csapatkapitánya a Barcelona Dream Teamjét ízekre szedő Milannak. Ha május 23-án is pályára lép, beállítja Francisco "Paco" Gento megdönthetetlennek vélt csúcsát: nyolcadik döntőjét játssza a bajnokok tornáján.

A BEK-, illetve BL-döntők legidősebb gólszerzője, egyben - több szavazás szerint is - a legszebb futballista. Családnevének betűit felcserélve Di Milan-t kapunk. Paolo di Milan. A Milan Paolója.