Puskás Ferenc nevét viseli a felcsúti futballakadémia

InfoRádió / MTI
2007. április 1. 14:30
A legendás futballista születésének 80. évfordulóján, vasárnap ünnepélyes keretek között felvette Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás játékosának nevét a felcsúti futballakadémia.

Orbán Viktor korábbi miniszterelnök, az akadémia alapítója köszöntőjében arról beszélt, hogy az intézmény névadóját a hűség, emberség és alázat jellemezte.

"Puskás azzal emelkedett ki kortársai közül, hogy mindig, az élet minden területén gólt akar lőni és ezért mindent meg is tett" - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Az alapító beszéde után helyezték el az épület bejáratánál Puskás Ferenc márványba öntött lábnyomának másolatát. A mintát 2005-ben, a monacói Golden Foot-gála alkalmával vették, az eredeti lábnyom Monte-Carlóban látható.

Mezey György, a Labdarúgó Akadémia szakmai irányító testületének elnöke elmondta, hogy az utánpótláskorú játékosok képzésében az európai akadémiák tanulmányozása során szerzett tapasztalatokat ötvözik a magyarországi sajátosságokkal.

Az európai szövetséget (UEFA) - Michel Platini elnök nevében - a skót Andy Roxburgh, a szervezet technikai igazgatója képviselte.

"Először Michel Platini üzenetét szeretném tolmácsolni: az elnök úr sok sikert kíván az akadémiának, melynek névadója, Puskás Ferenc a valaha élt egyik legtehetségesebb futballista volt, egy igazi legenda" - tette hozzá, aki beszéde végén az UEFA címerével ellátott zászlót adott át az intézménynek.

Az eseményen meghívott vendégként - a hazai szövetség vezetői mellett - részt vett többek között Vlatko Markovic, a horvát szövetség elnöke, de eljöttek az Aranycsapat tagjai, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, Puskás korábbi madridi csapattársa, Raymond Kopa és elfogadta a szervezők meghívását Andy Vajna filmproducer is.

Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának francia menedzsere rosszullétre hivatkozva lemondta az utat.

Délután sármelléki repülőtéren átadták a Puskás Ferencről elnevezett terminált is, ahol életnagyságú fotó látható a Honvéd és a Real Madrid novemberben elhunyt legendájáról, illetve angol és magyar nyelven olvashatóak pályafutásának főbb állomásai és eredményei.