Nézze meg az utolsó másodpercben esett csodakosarat!

InfoRádió / MTI
2007. március 27. 12:48
A dudaszó pillanatában, a félpályán túlról dobott találattal egyenlített a Detroit a Denver ellen, majd a hosszabbításban kiharcolta a győzelmet.

A Detroit Pistons Rasheed Wallace-nak az utolsó másodpercben, közel 20 méterről dobott találatával egyenlített, majd a hosszabbításban a mérkőzést is megnyerte a Denver Nuggets ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rangadóján.

A nem mindennapi kosár szerzője szerényen azt mondta, hogy a mérkőzések előtti gyakorlások során is szoktak ilyen találatokat elérni. "Ez most bement, de nem olyan volt, mint egy bajnoki címről döntő találat" - tette hozzá Wallace.

A Pistonsban Chauncey Billups 34 ponttal és 10 gólpasszal remekelt, míg a Nuggets szuperkettőse, Carmelo Anthony és Allen Iverson összesen 29 pontot hozott össze.

A címvédő Miamiban Shaquille O'Neal 22 pontig jutott, ezzel megelőzte a pályafutása során 25 279 pontot termelő Reggie Millert, és feljött a 12. helyre az NBA örökrangsorában.