Kiss László: "Ötven év alatt ilyet még nem láttam"

Infostart
2007. március 26. 15:55
A második versenynapon sem került magyar úszó a döntőbe a melbourne-i vizes világbajnokságon. A nyolc közé kerüléshez Szepesi Nikolett állt a legközelebb, 100 méteres hátúszásban a kilencedik lett az előfutamok alapján. Kiss László szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: biztos benne, hogy Szepesi Nikolett másik számában bejut a fináléba. Hozzátette: kedvcsinálónak is kiváló, hogy Cseh László országos csúccsal melegített be fő számaira.
Mennyire elégedett Szepesi Nikolett eredményével?

Ötven éve járom a versenyeket, de nem tapasztaltam még olyat, hogy a középdöntő első futamában harmadikként célba érő versenyzőt a második futamból hatan is megelőzik az időeredmények alapján. Meggyőződésem, hogy Szepesi Nikolett a 200 méteres hátúszásban bejut a döntőbe. Megúszta az olimpiai szintet, teljesítette az első kvalifikációs lehetőséget, így ott lesz a pekingi ötkarikás játékokon.

Cseh László bemelegítő számában, 200 méter gyorson új magyar csúccsal lett a 15. Mennyire biztató ez?

Szakmailag a 200 méter gyors szolgálta leginkább azt, hogy majd 200 és 400 méter vegyesen jó eredményt érjen el. Több mint tízéves országos csúcsot javított meg, ez kedvcsinálónak is megfelelő és szakmailag is jót jelent. Bízom benne, hogy a továbbiakban még javulni fog.

Mekkora a jelentősége, hogy Gyurta Dániel 40. lett kiegészítő számában?

Messzemenő következtetést nem szabad levonni, ugyanis Gyurta elsősorban 200-as versenyző. A 200 méter mell első százát próbálta gyakorolni. Jó formában van, és továbbra is tartom, hogy éremesélyes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást