Százszázalékos maradt a Németh-csapat

InfoRádió / MTI
2006. december 10. 18:30
Százszázalékos teljesítménnyel zárta a csoportkört a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon. A záró fordulóban Németh András szövetségi kapitány együttese 35-27-re nyert Szerbia ellen.

A mérkőzést Kirsner rontott ziccere vezette fel, majd Szűcs átlövése után megszerezte a vezetést a magyar gárda. Ezután néhány perces gólcsend következett, aztán gyorsan háromra nőtt a különbség. A találkozó barátságos hangulatban zajlott, keményebb szabálytalanság csak elvétve fordult elő, Tóth Tímeáék azonban így is hatékonyan védekeztek, Pálinger pedig ismét jól teljesített.

Elöl ugyanakkor Görbicz nélkül is hatékony volt a csapat, ami a 20. percre már hétgólos előnyt eredményezett. A periódus utolsó tíz percében váratlanul sokat hibáztak a magyarok támadásban, a rengeteg kihagyott helyzetet pedig kihasználták a szerbek, és három perccel a vége előtt négy gólra faragták hátrányukat, ami a szünetre - Tóth és Szamoránsky révén - mégis hat találatnyi lett.

A második félidőre átalakította együttesét Németh András, a kapuban Herr kezdett és mezőnyposzton is több új ember lépett pályára. Ennek ellenére a támadások továbbra is jól működtek, a védekezés azonban pontatlanabbá vált, így az előny ugyan kevéssel nőtt, de az első félidőben csak tízszer eredményes szerb együttes a 45. percre megduplázta góljainak számát.

Az utolsó 10-12 percben az addigi koncentráció is hiányzott a magyar csapatból, a szerbek ugyanakkor szerettek volna szépen búcsúzni, a már tízgólos vezetés így nyolcra fogyatkozott a záró dudaszóra.

A magyar válogatott Göteborgban folytatja szereplését a középdöntőben. A tervek szerint kedden 17 órakor a német, szerdán 17 órakor a lengyel és csütörtökön negyed nyolckor a címvédő norvég válogatott lesz az ellenfél.