Drámai csatában búcsúzott a Szeged

InfoRádió / MTI
2006. december 10. 18:39
Búcsúzott a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, mivel a hazai 25-25-ös döntetlen után a visszavágón 25-24-re kikapott a spanyol Valladolid otthonában.

A magyar gárda tetszetős támadásokat vezetve kis előnyre tett szert a meccs elején. Állandósult a különbség, aztán a 17. percben két villanás után egyenlített a spanyol alakulat (8-8). Ezután együtt haladt a két csapat, ám amikor Krivokapic megint remekelt, újból visszavette a vezetést a Szeged. A szünet előtt ismét egyenlő lett az állás.

A második félidőben is kitűnően tartotta magát a Szeged és megszakítás nélkül négy gólt dobott. Agresszívebben támadtak a hazaiak, felzárkóztak, miközben Djurkovic megkapta harmadik kétperces kiállítását és az ezzel járó piros lapot.

Bendó duplájával 20-18 lett az állás, Puljezevic pedig hétméterest hárított - immár negyedik alkalommal. A Valladolid keményen küzdött és az 51. percben átvette a vezetést (22-21). Azonban Bajusz is magára talált, így ismét fordult a kocka (23-24). Idegőrlő volt a végjáték, előbb a spanyol, majd a magyar csapat kért időt.

A hazai gólra nem jött a válasz, de 24-24-nél a Szeged támadhatott, ám a játékvezetők elvették a labdát, a Valladolid pedig 10 másodperccel a vége előtt bedobta a győztes és egyben továbbjutást érő találatot.

A Szeged a végjátékban nem játszott igazán jól, de maximálisan küzdött, és most bánkódhat igazán, hogy elrontotta az otthoni összecsapást.

A negyeddöntő sorsolását - a Veszprém részvételével - kedden rendezik Bécsben.