Görbicz nyolcszor villant

InfoRádió / MTI
2006. december 8. 22:00
Második csoportmérkőzését is biztosan nyerte a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon, és ezzel biztosan bejutott a középdöntőbe. Németh András együttese 30-22-re győzött Macedónia legjobbjai ellen.

Pontatlan játékkal kezdte a mérkőzést a magyar együttes, amely egy kihagyott helyzetet követően a második percben hátrányba került.

A sok hiba miatt pedig egészen az ötödik percig futott a szintén feltűnően bizonytalan támadójátékot produkáló ellenfele után, amikor is Szamoránsky ziccere után átvette a vezetést.

Az összecsapás képe ezt követően sem változott, rengeteg hiba és sok kihagyott helyzet volt a jellemző, így a játékrész derekán is fej fej mellett haladt a két gárda.

Az előny aztán a 20. percben nőtt kétgólosra, majd négy perccel később - egy jól kihasznált emberelőnynek köszönhetően - már négy találatnyira.

Az első félidő hajrája egyértelműen Tóth Tímeáéké volt, hátul jól zárt az együttes, és ha nem egy blokkoló kéz, akkor Pálinger hárította az ellenfél lövéseit.

Elöl pedig főleg Tóth és Szamoránsky révén sorra születtek a magyar gólok, így a szünetre megnyugtató, hatgólos előnnyel vonulhatott a csapat.

A második félidőt Görbicz, Tóth és Szamoránsky nélkül kezdte a válogatott, ennek ellenére a macedónok nem tudtak faragni hátrányukból, még kettős emberelőnyben sem, sőt a 36. percben már 28-20-at mutatott az eredményjelző.

A biztos vezetés kicsit könnyelművé tette Németh András tanítványait, legalább is az ellenfél kapujánál, a jó védő munkának köszönhetően ugyanis a szinte csak Naukovic révén eredményes ellenfél nem tudott közelebb kerülni.

Az utolsó negyedórában már mindenki szóhoz jutott a magyar gárdában, a csarnokban lelkesen szurkoló mintegy 20-25 piros-fehér-zöld drukker pedig minden jó megmozdulást üdvrivalgással fogadott.

A második félidőben már izgalommentes csatát végül nyolc góllal, 30-22-re nyerték Görbiczék, akik nyugodtan készülhetnek a vasárnapi, szerbek elleni csoportzáróra.

Németh András szövetségi kapitány a mérkőzés után elmondta: fontos volt, hogy megnyerjék ezt a mérkőzést, mert így már készülhet a csapat a jövő heti középdöntőre.