Itthon eddig senkinek nem kellett az értékes Puskás-relikvia

InfoRádió / MTI
2006. november 19. 23:00
Egy magyarországi gyűjtő egyedülállónak tartott Puskás-relikviát bocsát árverezésre egy amerikai magyar újság honlapján. Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság című lap főszerkesztője elmondta, hogy eladó az Aranycsapat 6:3-as győzelme után készült tabló Puskás Ferenc és a csapat tagjainak korabeli, eredeti aláírásával.

Bartus László közölte, hogy az ereklye azonos az akkori November 7. téren a Fényszöv kirakatában kiállított tablóval, amelyhez annak idején naponta ezrek látogattak el.

Itthon senkinek sem kellett

A tulajdonos állítólag a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, a Nemzeti Sporthivatalnak, továbbá Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Orbán Viktor Fidesz-elnöknek is felajánlotta a relikviát, de az nem kellett senkinek. Az ereklyére december 15-ig lehet licitálni az újság elektronikus levélcímén. A kikiáltási ár 50 ezer dollár.

Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság honlapján az olvasható, a relikvia az Aranycsapat 6:3-as győzelmének emlékére készült, és annak a férfinak a birtokában van, aki már kisgyermekként is megszállottan gyűjtötte a magyar sportereklyéket.

39 évvel ezelőtt Frankfurtba menekítették az ereklyét

A tulajdonos azt állítja, hogy a tabló iránt Magyarországon érdektelenség mutatkozott, ezért most külföldi gyűjtőknek, elsősorban amerikai magyaroknak ajánlja fel a sporttörténeti különlegességet, de természetesen bárki licitálhat.

Hozzátette, hogy nem szerette volna, ha ez az érték kikerül Magyarországról, végül idős kora miatt gondolt az eladásra. Mint írta, nagyapja 1967-ben Frankfurtba menekítette a tablót testvéréhez, akitől kalandos úton jutott vissza hozzá a kincs.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást