Gazzajev nem talált lőteret az Arsenal-pálya környékén

Infostart
2006. november 1. 11:44
A keddi nyolc mérkőzés után szerda este újabb nyolcat rendeznek a Bajnokok Ligájában. A találkozók közül hármat emeltünk ki: a Real Madrid-Steaua, az Arsenal-CSZKA és a Milan-Anderlecht meccset. Utóbbin magyar szereplő is lesz: Juhász Roland.

Négy győzelem után nehéz elképzelni, hogy ne az ötödik következzen. A Real Madrid biztos esélyese a bukaresti Steaua elleni találkozónak.

Aláhúzza mindezt a "királyi klub" formája, a két csapat bő két héttel ezelőtti, a spanyolok 3-1-es győzelmével véget ért mérkőzése, s nem utolsósorban a múlt: a Madrid a Bernabéuban megnyerte eddig mind az öt kupameccsét román ellenféllel szemben, miközben 21 gólt szerzett.

Cassanót elküldi a Madrid


Fabio Capello vezetőedző csapatának háza táján meglehetősen eseménydúsan teltek az elmúlt napok, elég csak az átigazolási pletykák terjedésére, valamint a botrányokra gondolni. Antonio Cassano a Marca és az AS, a két madridi sportnapilap egybehangzó véleménye szerint soha többet nem játszhat a Realban, miután megsértette Capellót.

A három "senior játékos" közül kettő, Raúl és Guti is véleményt formált a nyilvánosság előtt, jelezve, nincs keresnivalója a csapatban annak, aki nem tartja tiszteletben a belső szabályokat. A Real Madriddal nem túlságosan rokonszenvező, barcelonai Sport felemlegette, hogy idegesek a játékosok, Diarra és Raúl néhány héttel ezelőtti összezördülése után most a labdáért csatázó Van Nistelrooy és Raúl Bravo ugrott majdnem össze - de azért ezeket nem szabad nagyon komolyan venni.

Cannavaro sérült


Azt már inkább, hogy Cannavaro és Guti is rúgást kapott a Nástic elleni mérkőzésen, játékuk ezért kérdéses. A világbajnok olasz csapat kapitánya nagyon panaszkodott a szombati mérkőzés után, emlegetve, hogy pályafutása egyik legdurvább ellenfele volt Ariza Makukula, s ennek nyomait viseli is a lábán. Valószínű, hogy a csatársorban Ruud van Nistelrooy mellett Ronaldo kezd majd.

Moszkvai brazilok Londonban


Ugyancsak nagy érdeklődés kíséri a CSZKA Moszkva londoni fellépését. Az orosz katonacsapat a BL legerősebb kelet-európai résztvevője, az egyetlen, amelynek reális továbbjutási esélye van - például az Arsenal elleni 1-0-s győzelmet követően.

A sorozatban nyert harmadik orosz bajnoki címe megszerzése előtt álló gárda ékessége a három brazil válogatott, Vagner Love, Dudu Cearense és Daniel Carvalho. Õk kisebb gondban vannak, mint az edző Valerij Gazzajev.

Nekik szép emlékeik vannak Londonról, sőt az Emirates Stadionról - ott verték meg szeptember elején az argentinokat 3-0-ra. Gazzajevnek ellenben gondjai akadnak: szerinte a meccs előtti felkészülés leghasznosabb módja egy kis pisztolylövő-edzés egy lőtéren, de Londonban nem talált olyat, ahová beengednék.

Arsène Wengernek sok a sérültje (Freddie Ljungberg, Emmanuel Eboue, Julio Baptista, Lauren , Abou Diaby), ugyanakkor Senderos felépült, s elöl bevetésre kész Thierry Henry és Robin van Persie is.

Két magyar a H csoportban

Két magyar szereplője lesz az esti mérkőzéseknek: Tőzsér Dániel az AEK Athénben és Juhász Roland az Anderlechtben. A brüsszeli csapat már kedden megérkezett Milánóba, Franky Vercauteren, az edző nem győzte hangsúlyozni, egyáltalán nem feltartott kézzel lépnek majd pályára.

Ancelotti a sajtótájékoztatón hosszan beszélt arról, hogy szerinte még a bajnoki címre is van esélye csapatának (nem csekély optimizmusra vall...), de a Bajnokok Ligája-szereplés mindennél fontosabb. Pirlo, s az utóbbi hetekben jól teljesítő Jankulovski nem biztos, hogy játszanak, visszatér ellenben sérülése után Gourcuff a csapatba.