Schumacher csodálatos utolsó versenye

Infostart
2006. október 22. 21:08
Megvédte Forma 1-es világbajnoki címét a spanyol Fernando Alonso. A Renault pilótája az idei utolsó, brazil futamon a második helyen végzett. Az első a Ferrarival versenyző, brazil Felipe Massa lett. A harmadik helyet a Honda pilótája, az angol Button szerezte meg. A hétszeres világbajnok, német Michael Schumacher a 10. helyről rajtolt, majd végül a 4. helyen ért célba. A konstruktőrök világbajnokságát a Renault nyerte a Ferrari előtt.

A rajt után a két Williams összeütközött: Webbernek a hátsó szárnya szakadt le, Rosberg pedig sérült autójával a célegyenes előtti kanyarban a falnak csapódott.

A Safety Car után a Massa vezette mezőnyben Alonso a negyedik, Michael Schumacher a hatodik helyen haladt, a hétszeres világbajnok azonban Fisichella előzése közben a törmelékeken áthaladva bal hátsó defektet kapott. A kerékcsere után csak az utolsó helyre tudott visszatérni.

Schumacher innen küzdötte vissza magát a negyedik pozícióig.

A Brazil Nagydíjat végül a másik Ferrariban ülő Felipe Massa nyerte meg, megelőzve az immáron kétszeres világbajnok Fernando Alonsot, és a 14-dik helyről rajtoló hondás Jenson Buttont.

A világbajnoságban Alonso mögött a két ferraris, Michael Schumacher, és Massa végzett, míg a csapatvilágbajnokságot a Renault nyerte meg, megelőzve a Ferrari és McLaren-Mercedes alakulatát.