Az Ezredes fia, a Juventus és egy régi szerelem

Infostart
2006. október 11. 10:46
A líbiai államfő, Moammer Kadhafi fiának, Szaadinak szíve továbbra is a Juventusé. Az egykori profi futballista - a Perugia és az Udinese korábbi játékosa -a másodosztályba visszasorolt klub második legnagyobb részvényesévé szeretne válni a cégén keresztül.

A Kadhafi család és a Juventus közös története 2002-ben kezdődött, egy támogatói szerződéssel. A következő szezon nemzetközi kupamérkőzésein - így a manchesteri BL-döntőben - a Juve játékosai a Tamoil, Líbia és egyben az egész arab világ legnagyobb olajtársaságának a nevét viselték a mezükön. Persze, ez csak következménye volt annak, hogy az Ezredes delegálta a kedvenc fiát, Szaadit a Juventus elnökségébe.

Ettő1 kezdve a történet főszereplője immár a fiú, aki az apja pénzén valósítja meg a saját álmait. Az ifjú Kadhafiról világszerte tudták, minden vágya, hogy híres futballista legyen. Bár tagadhatatlanul volt némi érzéke a játékhoz, azért pénzből több van neki, mint talentumból.

Egy ember, aki mindent tud

Ez persze, semmiképpen sem gátolta meg abban, hogy a világfutball legsokoldalúbb szereplője legyen a kétezres évek első felében. Egy személyben volt válogatott középcsatár, a líbiai liga gólkirálya, az egyik leghíresebb ottani klub, az al-Ittihad tulajdonosa, majd a Serie A-ban szereplő Perugia szerződtetett játékosa, a Líbiai Olimpiai Bizottság alelnöke, az ország labdarúgó-szövetségének elnöke, s egyben élharcosa annak, hogy Líbia kapja meg, a 2010-es világbajnokság rendezési jogát. (Amit végül Dél-Afrikának ítélt a FIFA.)

S a sornak még nincs vége: kiegészült azzal, hogy a rendkívül ambiciózus fiatalember a Juventus igazgatótanácsának a tagja lett.

A nagy álom: a Juventus

Szaadi Kadhafi számára a nagy álmot a torinói klub jelentette. Játékosként addig nem jutott, de a Perugiáig igen. Néhány éve egyszer már majdnem szerződést kapott a Gaucci család által vezetett klubtól, azonban miután az aláírás előtt, a líbiai el-Ahli és a Perugia közötti barátságos mérkőzés 17 perc után tömegverekedésbe torkollott, a kontraktus akkor még aláíratlanul visszakerült a klub páncélszekrényébe.

Gauccinál a játékosvásárláskor a szakmainál néha előrébb való a kereskedelmi szempont. Az egyesület az elmúlt években szerződtetett már japán, iráni, kínai és dél-koreai játékost is, erőnléti edzőnek megszerezte az 1988-ban doppingoláson ért Ben Johnsont, 2002-ben pedig egy svéd női futballistát, Victoria Svenssont akart leigazolni a férfiak közé. Később azért csak létrejött!

A hetvenes években kezdődött

Szaadi ugyanis az egykori olasz gyarmatról továbbra is az olasz futbalIra és az olasz futballba vágyott. A Kadhafi családot és az Agnelli birodalmat, illetve annak 2003 januárjában elhunyt fejét, Gianni Agnellit, az "Ügyvéd urat" régi üzleti kapcsolat fűzte össze.

Mindez még a hetvenes évekből datálódik, amikor az olajárak égbeszökése után a Fiat céget tulajdonló Agnelli családnak üzleti nehézségei támadtak Olaszország legfontosabb iparvállalatának irányításában. Moammer Kadhafi - a nyugat-európai sajtó kedvelt titulusával Kadhafi ezredes - akkor az Agnellik segítségére sietett, megvásárolva a Fiat részvényeinek közel tíz százalékát.

A krízis elmúltával Gianni Agnelli visszavásárolta az üzleten nagyságrendileg 15 millió dollárt kereső Kadhafitól a részvényeket, de mint azt akkor hangoztatta, nagy hálával tartozott neki.

A Juve második legnagyobb részvényese

Ezt akkor sem felejtette el, amikor az Ezredes finoman szólva kegyvesztett lett a nyugati világ szemében. S amikor Kadhafi ismét megpróbálta magát elfogadtatni a nyugati világgal, az akció eszköze a futball, segítője pedig Gianni Agnelli lett.

2002 januárjában egyik cége, a külhoni befektetésekre szakosodott Lafico (angol nevén a Lybian Arab Foreign Investment Company) nagyságrendileg 20 millió dolláros befektetéssel megvette a Juventus részvényeinek 7,5 százalékát, s így a 63 százalékot tulajdonló Agnelli család mögött a második legnagyobb részvényessé lépett elő.

A kapcsolat - legyen bármennyire is viharos a Juventus legújabbkori története - továbbra is felhőtlen. Sőt: 2005 márciusában a Tamoil újabb, öt évre szóló támogatói szerződést kötött a Juvéval: a csapat immár minden sorozatban az olajtársaság nevét viseli a mezén.

A Corriere dello Sportnak nyilatkozó Szaadi Kadhafi elmondta, közeli tervük, hogy a Lafico révén további részvénycsomagot vásároljanak fel a Juventusban.

Nem adta fel

"Mi akarunk lenni továbbra is a legnagyobb részvényesek az Agnelli család mögött. Természetesen ez a família történelmi pillére a klubnak. Mi pedig a legfontosabb partnere kívánunk lenni. Egyelőre nem tudok konkrétumról beszámolni, de folyamatosan keressük a lehetőségeket" - jelentette ki Szaadi Kadhafi.

Szaadi Kadhafi egyébként nem adta fel még futballista álmait sem. A napokban Riccardo Garrone, a Sampdoria elnöke hívta a klubhoz, eddzen a játékosokkal. "Örülök a hívásnak, de meg kell beszélnem apámmal. Át kell gondolnunk, hogyan egyeztethető össze a futballista karrierem a munkámmal" - mondta.

Jó fiú.