Nagy "Csonttörrő" János, a Nemzetközi Boksztanács korábbi nagypehelysúlyú világbajnoka bejelentette, hogy befejezi pályafutását.
A magyar bokszoló az utolsó mérkőzését májusban vívta, amikor az első menetben kiütésessel kikapott az argentin Barriostól a Boksz Világszervezet címmérkőzésén, Los Angelesben.
Nagy "Csonttörrő" János a visszavonulásával kapcsolatban azt mondta: most úgy érzi, elérkezett az idő, hogy szögre akassza a kesztyűket.
"A boksz mindig is fontos része marad az életemnek, szinte biztos, hogy megfordulok még a ring környékén, de azt, hogy milyen minőségben, és mikor, még korai lenne megjósolni" - tette hozzá.