A szokásos döntő - mondhatták a vízilabda kedvelői a belgrádi Eb fináléja előtt. A többi válogatott mérföldekkel van lemaradva ettől a magyar és a szerb gárdával szemben. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese szempontjából apró szépséghiba, hogy a legutóbbi három döntő - egy világbajnoki, egy Világliga- és egy Világkupa-finálé - a rivális sikerét hozta.
Szécsi-parádé az első negyedben
A második percben a magyar válogatott Molnár Tamás nem éppen klasszikus centergóljával szerzett vezetést, de a házigazdák szűk egy percen belül Nikic találatával egyenlítettek, majd fordítottak, miután Sapic ötösből magabiztosan lőtt Szécsi Zoltán kapujába.
Amíg a szerbek emberelőnyös helyzeteiket jól kihasználták, addig magyar fórnál Kiss Gergely kísérletét Sefik hárította, Varga Dénes pedig a lécre lőtte a labdát.
A Vasas tehetsége nem sokkal később egyenlített, igaz, ehhez kellett a világklasszis szerb kapus figyelmetlensége is. Bő fél perc múlva már a magyarok vezettek, miután Varga Dénes bátyja, Dániel is betalált. Varga Dániel ezután tovább növelhette volna a Kemény-gárda előnyét, de közeli lövését Sefik kiütötte.
A kétgólos előnyhöz szükséges találat mégis megszületett, miután Szécsi parádés hárítása után Steinmetz Ádám egy könnyed találattal iratkozott fel a góllövők közé.
Háromgólos hátrányból fordítottak a szerbek
A második negyedben a magyar csapat ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta. hatékonyan védekezett, majd Fodor Rajmund góljával tovább növelte előnyét.
A közönség űzte-hajtott a szerb gárdát, amely nem is hagyta magát ledarálni, igaz, Filipovic gólja után jobbára csak kapkodtak a hazai játékosok, Szécsi pedig továbbra is remekelt egészen Vujasinovic távoli találatáig.
A meccsnek ebben a szakaszában a magyarok egyáltalán nem lehettek büszkék kísérleteikre, ráadásul Ikodinovic egyenlített.
Kásás Tamás víz fölötti - szerencséjére nem végleges kiállítással megtorolt - ütése után kapufát lőtt, majd közvetlenül a nagyszünet előtt a szerbek a vezetést is visszaszerezték. Háromgólos hátrány után...
Parázs jelenetek a vízen és a víz felett
A harmadik negyedben a magyar gárda Madaros Norbert góljával gyorsan egyenlített, de hasonlóan hamar szerzett gólt Udovicic is, majd Vujasinovic a szerbek második ötméteresét is értékesítette.
Kétgólos hátrányban sem veszítette el a fejét a magyar csapat: Kásás Tamás negyedik kísérletére szépített, majd Varga Dénes közelről pofozta a hálóba a labdát.
Kimaradt helyzetek és végleges kiállítások sora következett, így 8-8-as állással várhatták a csapatok a negyedik negyedet.
Gól nélkül nem megy!
A negyedik negyed első fele is a hatékony védekezésről szólt, de az ötödik perc közepén Ciric újra megszerezte a szerbeknek a vezetést.
A magyarok többször is a kapufát tesztelték, ez pedig végzetesnek bizonyult. Az utolsó percekben a szerbek már nem erőltették a góllövést, de így sem sikerült egyenlíteniük Kásás Tamáséknak.
Vasárnap este egyértelművé vált, hogy a a montenegróiak nélkül sem lett érezhetően gyengébb a szerb válogatott, amely pontosabb játékával szerezte meg ismét az Európa-bajnoki címet.
A magyar csapat összességében nem játszott rosszul, de a parádés kezdés után kiengedte kezéből háromgólos előnyét, a kulcsemberek elvesztésével pedig egyre kevésbé volt hatékony támadásban.