Nyitókép: MTI/Varga György

Sok munkát ad a tűzoltóknak a vihar, a Duna felső szakaszán a legmagasabb fokú védekezési szintet is elérő árvízre számítanak a szakemberek - a napi hírei

Infostart / InfoRádió
2024. június 3. 22:17
Nem kapnak elnöki kegyelmet előzetes nyilatkozattal az életvégi döntések végrehajtásában segítők. Építőipari árfigyelő rendszer indult Tüzépinfó néven.

A viharok nyomán kidőlt fák eltávolítása, illetve vízzel elöntött területek szivattyúzása ad munkát a tűzoltóknak sokfelé. Főként Zala, Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun vármegyében érkezett sok segélyhívás a tűzoltókhoz. Zivatarok miatt az ország nagy részén elsőfokú riasztás van érvényben, több területen pedig felhőszakadás veszélye miatt van narancs riasztás.

A Duna felső, szigetközi szakaszán a legmagasabb fokú védekezési szintet is elérő árvízre számít az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Siklós Gabriella, a szervezet szóvivője a Reggelinfónak elmondta: Budapestnél a folyó a hét végén az elsőfokú készültségi szint alatt, 620 centiméter körül tetőzhet.

A vasúti forgalomban is jelentős fennakadásokat okoztak a dél-németországi esőzések. Bajorországban és München térségében a távolsági és regionális vasúti forgalomban hosszabb eljutási időkre kell számítani – hívta fel a figyelmet a Mávinform. A Deutsche Bahn rugalmas jegyhasználatot tett lehetővé, így a június 4-éig megváltott menetjegyeket június 11-ig lehet felhasználni utazásra, vagy visszatérítés kérhető.

Nem kapnak elnöki kegyelmet előzetes nyilatkozattal az életvégi döntések végrehajtásában segítők. Erről a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel számolt be Facebook-oldalán. Sulyok Tamás államfő a kérésre reagálva azt írta: a kegyelem elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét, és arra bátoríthatna embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét.

Szerdáig kérheti törlését a külképviseleti névjegyzékből az, aki mégis Magyarországon szavazna az EP-választáson. A Nemzeti Választási Iroda hétfő reggeli adatai szerint eddig mintegy 21 ezer 500-an adták le voksukat a nagykövetségeken.

A háború és béke kérdése az európai parlamenti választások legfontosabb témája és legnagyobb tétje Magyarországon és Európában is – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti listavezetője. Deutsch Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában ismét azt hangoztatta, hogy az ukrán-orosz háború nem Európa háborúja.

Az LMP főpolgármester-jelölje szerint Budapesten ma biztonsági és köztisztasági válság van a tömegközlekedésben. Vitézy Dávid kijelentette: megválasztása esetén az első dolga lesz a 200 fős BKK-rendészet létrehozása.

Megújult kondíciók mellett vásárolhatják meg mától a lakossági befektetők a Magyar Állampapír Pluszt, és ezzel párhuzamosan kivezetik az Egyéves Magyar Állampapírt. Az Államadósság Kezelő Központ közölte: az új MÁP Plusz továbbra is 5 éves futamidejű lesz. A kamatozás sávos marad.

Június 17-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az idén 3,8 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak a 16 és 25 év közötti jogosultak.

Építőipari árfigyelő rendszer indult Tüzépinfó néven, amely 5 üzletlánc 65 boltjában több mint 12 ezer termék napi árát követi nyomon. Az oldalon jelenleg az OBI, a Praktiker, a Bauhaus, az Építőanyag.hu és a Szerelvénybolt termékei szerepelnek.

Komplex fejlesztést hajt végre Dunakeszin az orvostechnikai Control-X Medical az Európai Unió és a magyar állam több mint 1 milliárd forint visszatérítendő támogatásának felhasználásával. A cég célja, hogy Közép-Európa vezető röntgengyártó vállalatává, világszinten pedig az egyik kiemelt digitális felvételi röntgenrendszereket gyártó piaci szereplővé váljon.

Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét a Bükkábrányi Energiaparkban. A hivatalos próbaüzemét megkezdő létesítmény a helyi napelempark által termelt megújuló energiával állít elő hidrogént. Eközben bejelentették, hogy a hidrogénpiac fejlődésének támogatására, a beruházások felgyorsítására hoz létre keretrendszert az Európai Bizottság.

Az Európai Unió több mint 35 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 779-et a magyar fiataloknak. Az Erasmus+ program részét képező DiscoverEU-program legutóbbi pályázatának nyertesei 2024. július 1. és 2025. szeptember 30. között egyedül vagy legfeljebb 5 fős csoportokban utazhatnak Európa-szerte.

Megkezdődtek Egyiptomban a tárgyalások az újabb fogolycsere- és tűzszüneti javaslatról. A Hamász eközben garanciát követel az Egyesült Államoktól arra, hogy Izrael valóban végrehajtja a három fázisú tűszüneti megállapodást, ha megszületne róla az egyezség.

Szigorúbb fellépést szorgalmaz a szélsőségesekkel szemben a német kancellár. Olaf Scholz a mannheimi késes támadást követően, amelyben egy rendőr meghalt, kijelentette: minden rendelkezésre álló eszközzel meg fogják védeni a jogállamiságot és a biztonságot.

Újabb kibertámadások érték a kulcsfontosságú infrastruktúrát Lengyelországban tegnap és mára virradóra - közölte a digitalizációért felelős miniszter. Bejelentette: a kormány egy "kibervédelmi pajzsot" létesítene.

Szerbiában 4 települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat. 3 helyen a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot, míg a délnyugat-szerbiai Tutinban egy bosnyák párt győzött.

A börtönbüntetést is elfogadná – közölte Donald Trump, miután csütörtökön a New York-i esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek találta üzleti iratok meghamisításának vádjában. A volt elnök és republikánus elnökjelölt a FOX Newsnak ugyanakkor azt mondta: nem biztos, hogy a közvélemény belenyugodna az ítéletbe.