Nyitókép: Pixabay.com

2 ezer milliárd forintnyi uniós pénz jöhet idén - a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2024. január 20. 21:08
Az idén legalább 2 ezer milliárd forintos uniós forrásra számít a pénzügyminiszter. Tárgyalna a RákosDubajként emlegetett koncepcióról, és nyílt pályázaton keresne befektetőt a beruházáshoz a főpolgármester. Bővült a vállalati e-autó beszerzéseket támogató pályázatra jogosultak köre. Az InfoRádió legfontosabb szombati hírei.

A kormány továbbra is a blokkolt uniós pénzek kifizetéséért dolgozik - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Varga Mihály a Világgazdaság online kiadásának adott interjújában azt mondta: a folyamat felgyorsult, így január 17-éig 520 milliárd forint érkezett meg az eddig visszatartott forrásokból. Hozzátette: tavaly 2.200 milliárd forint uniós forrás jött, idén legalább 2 ezer milliárd forintra számítanak. A pénzügyminiszter beszélt arról is, hogy az idén 5,2 százalékos éves inflációra, 3,6 százalékos gazdasági növekedésre és számottevő reálbér-emelkedésre számít. Reálisnak nevezte, hogy november hatodszor fizethet nyugdíjprémiumot a kormány.

A főváros luxusnegyed helyett megfizethető árú lakásokat, toronyházak helyett Budapest karakterébe illeszkedő beépítést, kamupark helyett 30-40 hektáros közparkot és a közösségi közlekedés fejlesztését szeretné a XIV. és a XIII. kerület határán lévő 130 hektáros területen. Így foglalta össze a főpolgármester Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszternek küldött véleményét a RákosDubajként emlegetett beruházásról. Karácsony Gergely először megállapodna a kormánnyal a koncepcióról, utána nyílt pályázaton keresne befektetőt.

A pénzügyminiszter azt reméli, hogy a főpolgármester az idén már hajlandó lesz befizetni a budapesti önkormányzatot érintő közterheket. Varga Mihály a Világgazdaság online kiadásában megjelent interjújában példátlannak nevezte, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig Karácsony Gergelyék nem.

Az LMP szerint van másik politikai ajánlat Budapest irányítására, de egyelőre nem neveznek meg senkit. Erről Ungár Péter társelnök beszélt az ellenzéki párt Budapest kongresszusán. A társelnök szerint olyan jelöltet keresnek, akiről nem a párthovatartozása ugrik be az embereknek, annak a 60 százaléknak az érdekét képviseli, aki a közösségi közlekedést használja és fejlesztené, és képes egy ciklusnál tovább gondolkodni.

Az első héten már több mint 21 ezren jelentkeztek az új lakossági napelemes pályázatra - mondta az energiaügyi miniszter. Lantos Csaba az index.hu hírportálon közzétett interjúban kiemelte: a Napenergia Plusz Program 75 milliárd forint keretösszegű pályázatánál a háztartások napelemes beruházásainak mintegy kétharmadát fedező, legfeljebb 5 millió forintos összeg 8-10 éves megtérülést biztosít. A napelemeket és akkumulátorokat telepítő vállalkozóknál már 700 cég kapott jóváhagyást a regisztrációra.

Kismértékben módosult a vállalati e-autó beszerzéseket támogató, 30 milliárdos keretösszegű pályázati kiírás - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium. A legfontosabb újdonság, hogy a lehetséges pályázók körét az ügyvédi, szabadalmi ügyvivő, végrehajtó és közjegyzői irodákkal, vízitársulatokkal, és egyéb önálló vállalkozókkal bővítik. A korábban meghirdetett kezdőnapon, 2024. február 5-én belül pedig délután öt órától lehet benyújtani a pályázatokat.

Az idén sem haladhat át ellenőrzés nélkül agráráru Magyarország területén - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. A NAV közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyeli a gabonát szállító járműveket. Az ellenőrzéssorozat tavaly áprilisban, az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalom hatálybalépésével vette kezdetét.

Magyarország támogatja az Egyesült Nemzetek célját, miszerint 2030-ig felére kell csökkenteni a kiskereskedelemben és a fogyasztóknál keletkezett élelmiszerhulladékot. Erről az agrártárca államtitkára beszélt Berlinben, az Élelmezési és Mezőgazdasági Világfórumon. Feldman Zsolt ismertette, hogy az elmúlt 7 év alatt Magyarországon 27 százalékkal mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke.

A Vietnam és az Európai Unió közötti kapcsolatok erősítését szorgalmazta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára. Zsigmond Barna Pál a dél-kelet ázsiai országban tett látogatása után azt közölte: Magyarország az Európai Unió következő soros elnökeként is abban érdekelt, hogy tovább fejlődjenek a kétoldalú kapcsolatok.

Szlovákiában Peter Pellegrini volt miniszterelnök, jelenlegi házelnök, is elindul az államfő-választáson. A második legerősebb szlovák kormánypárt, a szociáldemokrata Hang nevű tömörülés elnöke azt ígéri, hogy megválasztása esetén mindenkit képviselni fog. Korábban 9-en jelentették be – köztük a Szövetség színében a pártelnök Forró Krisztián –, hogy elindulnak a márciusi elnökválasztáson.

Olaszországban indokolatlannak és károsnak nevezte a 30 kilométeres sebességkorlátozás általánossá tételét a városokban az olasz közlekedési miniszter. Matteo Salvini, aki egyben a jobboldali Liga párt vezetője, közölte, kész rendelettel felülírni a Bologna polgármesterének ezen lépését.

Spanyolországban, Horvátországban és Szlovéniában is komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés. Spanyolország északi részén a hadsereget is bevetették hóviharba került autósok százainak kimentésére.

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-26-ra legyőzte Horvátországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének 2. fordulójában, ezzel teljesítette célkitűzését, hiszen már biztosan a legjobb 10 között végez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2024. január 20.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást