Fertőződés: nagy baj lehet a budapesti tömegközlekedésben - a nap hírei

Infostart
2021. március 30. 22:37
Egy nap alatt 274 beteg halt meg a koronavírus okozta betegség szövődményeiben Magyarországon. Elérte a 2 milliót a hazai beoltottak száma. A kórházszövetség elnöke szerint az egészségügy hónapok alatt tudja majd pótolni az elmaradt beavatkozásokat.

Egy nap alatt 274 beteg halt meg a koronavírus okozta betegség szövődményeiben Magyarországon. A halálos áldozatok száma 20 435-re emelkedett. Újabb 4609 embernél igazolták a kórokozót. Az aktív fertőzöttek száma meghaladja a 222 ezret. Jelentősen emelkedett az elmúlt 24 órában a kórházban ápoltak száma, 12 553-ra, közülük 1529-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány kezdete óta csaknem 646 ezerre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elérte a 2 milliót a beoltottak száma - olvasható a kormányfő közösségi oldalán. Korábban György István, az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs tájékoztatóján közölte: a felnőtt lakosság 20 százaléka már legalább az első oltását megkapta. Hozzátette: továbbra is az idősek és a krónikus betegek oltása az elsődleges, és megkezdődik a pedagógusok, óvodai, iskolai dolgozók beoltása.

Több pedagógus- és iskolai szervezet arra kéri a kormányt, hogy ne ragaszkodjon az iskolák április 19-i újranyitásához. Szerintük ugyanis addigra nem lehet elérni az oktatásban dolgozók védettségét, mivel az csak a vakcina második adagja után várhatóan 1-2 héten belül alakul ki.

Gyógyszerészek és a tisztifőorvos is arra kérte a koronavírus-fertőzötteket, hogy ne ők menjelek a patikába kiváltani a favipiravirt. Müller Cecília és a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége is azt javasolta, hogy az érintettek kérjék hozzátartozóik, ismerőseik vagy a helyi önkormányzat segítségét.

Lapértesülés szerint tömegesen betegednek meg vagy kerülnek karanténba a BKV dolgozói, ami akár egyes metró- vagy villamosvonalak leállásához is vezethet. A Magyar Nemzet úgy tudja: a hétfői adatok szerint összesen 624 ember kapta el a koronavírust vagy kontaktszemélyként kényszerült karanténba.

A járvány lecsengése után hónapokba telik, mire az egészségügy ledolgozza a koronavírus miatt elmaradt beavatkozásokat - jelentette ki a kórházszövetség elnöke. Ficzere Andrea az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a betegeket csak fokozatosan lehet visszaengedni a rendszerbe, akiknek egy része valószínűleg súlyosabb állapotban kerül majd vissza. Hangsúlyozta: azoknak az egészségügyi dolgozóknak is lehetővé kell tenni a pihenést, akik most a járvány elleni küzdelemben nagyon elfáradtak.

Együttműködést vár a kormánytól a fővárosi hajléktalankórház ügyében a főpolgármester. Karácsony Gergely a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez intézett levélben kiemelte: az intézmény nem költözik el a járványhelyzet lecsengéséig, illetve amíg a kabinet nem ajánl alkalmas és méltó csereingatlant. A Nemzeti Vagyonkezelő tavaly júniusban mondta fel a Szabolcs utcai épület bérleti szerződését.

Az Európai Unió mindent megtesz, hogy finanszírozást biztosítson a koronavírus elleni oltóanyagok gyártásának globális növelésére - jelentette ki az Európai Tanács elnöke. Charles Michel az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával közösen tartott tájékoztatóján arról is beszélt: biztosítani kell az oltásokhoz, gyógyszerekhez és tesztekhez való egyetemes és méltányos hozzáférést.

Oroszország is bekapcsolódhat a vakcina-turizmusba. A Kreml szóvivője közölte: a járványügyi operatív törzs vizsgálja annak a lehetőségét arról, hogy szervezzenek-e utakat a koronavírus elleni oltást felvenni akaró külföldieknek, amit a testület véleménye alapján Vlagyimir Putyin elnök engedélyezhet majd. Korábban Szerbia engedélyezte a vakcinák beadását az ezt kérelmező külföldieknek.

A magyarországi újságírói és a médiaszabadság helyreállítását sürgette az Európa Tanács emberi jogi biztosa. A 47 tagállamból álló strasbourgi székhelyű szervezetnek készített dokumentumban Dunja Mijatovic azt írta: a magyar kormány rendszeresen aláássa a független és szakmai jellegű újságírást, emellett lejárató kampányok folynak az emberi jogok védelmezői és az oknyomozó újságírók ellen. A kormány és a médiahatóság is elfogultnak tartja a jelentést.

Szlovákiában elfogadta Igor Matovič kormányfő lemondását, majd Eduard Heger eddigi pénzügyminisztert bízta meg kormányalakítással az államfő. A miniszterelnöki székből csaknem egy év után távozó Igor Matovič vasárnap jelentette be, hogy a kormányválság rendezése érdekében lemond posztjáról, és tisztséget cserél Eduard Heger pénzügyminiszterrel.